2 milliárd forintot ad a magyar kormány a nagyváradi püspöki palotára

2017.06.25. 21:04

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Nagyváradon elmondta, hogy a magyar kormány 2 milliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, Szent László örökségének megerősítését. A támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósítják majd, írja az MTI.    

Nagyváradon június 19. és 25. között rendezték meg ötödik alkalommal a Szent László-napokat. Ennek a programsorozatnak a zárásakor mondott beszédet a miniszter a várudvaron. Az MTI szerint a kulturális fesztivál tízezreket mozgatott meg. A beszédek után az Omega együttes adott koncertet, Nagyváradon először.