A Fidelitas elnökét nem zavarja a fiatalok elvándorlása

2017.06.26. 15:54 Módosítva: 2017.06.26. 20:52

Interjút adott a Magyar Hírlapnak a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke, Böröcz László.

A Fidelitas-vezér a kötelező körök után (az ellenzék mögött milliárdosok állnak, a kormány sikeres, a Fidesznek fontosak a fiatalok) váratlanul elkezdett arról beszélni, hogy szerinte semmi gond nincs azzal, hogy a magyar fiatalok elhagyják az országot.

Azzal semmi gond nincs, ha valaki más országban is szeretne tanulni, dolgozni. A szüleink generációja is erről álmodott."

Aztán hozzáteszi, hogy a külföldön megszerzett tapasztalatokat haza is hozhatják a fiatalok. (Egyébként a kormány éppen egy éve mondott le a Gyere haza fiatal programról, miután több, mint egy év alatt összesen 105 fiatalt sikerült külföldről hazahozniuk, fejenként 950 ezer forintért.)

A Jobbik és az LMP is vitázna

Az ellenzéki pártok gyorsan reagáltak Böröcz szavaira. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, Farkas Gergely országgyűlési képviselő közleményben nyílt vitára hívta a Fidelitas elnökét, valamint hozzátette, hogy "a Jobbik felháborítónak tartja azt a hozzáállást, ahogyan Böröcz László bagatellizálja ezt a problémát".

"Elképesztő az a szándékos csúsztatás is, ahogy összekeveri a saját szándékból külföldre távozó fiatalokat azokkal a százezrekkel, akik kényszerből hagyják el az országot"

– írta.

Az LMP ifjúsági szakszóvivője, Kanász-Nagy Máté szintén vitázna Böröcz Lászlóval. Közleményében azt írta, "Magyarország egyik legsúlyosabb problémája a tömeges elvándorlás", "ha Böröcz László, a kormányzó Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke ebben semmi problémát nem lát és bagatellizálni próbálja a helyzetet, akkor legyen benne annyi bátorság, hogy álláspontját nyilvánosan is megvitatja velünk".