Egymásra talált a propagandasajtó és a szélsőjobb

2017.06.26. 06:13

Elég nagy teret adott a Magyar Idők egy új szélsőjobboldali mozgalomnak, az Identitesznek, interjút közölve annak elnökével, László Balázzsal. Az interjú azért is tanulságos, mert kiderül belőle, mennyire ért össze a kormánypropaganda azzal, amit a szélsőjobboldal képvisel. Merthogy az Identitesz nyíltan szélsőjobboldali, ezt László az interjúban is elmondja, bár hozzáteszi, hogy ők új jobboldaliak is.

Az mindenesetre látszik, hogy ebben a mozgalomban Magyarország IQ-ja fogott össze, hiszen az Identitesz elnöke szerint a Betyársereg politikai szárnyával és az Érpataki Modell Országos Hálózatával közösen kezdeményezett új szerveződés

az etnikai önvédelmet tartja elsődleges céljának,

és akár rasszistának is nevezhető, ha ez alatt azt értjük, hogy elismerjük a különbözőségeket, és védelmezzük saját rasszunk sajátosságait.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e László a Jobbikban, az a válasz, hogy a mozgalom nem foglalkozik a Jobbikkal. De aztán pár kérdéssel arrébb csak kiderül, hogy a Jobbikból is szívna el embereket a mozgalom. "Nem innék előre a medve bőrére, de én egy folyamatosan duzzadó erőt látok. A valóság azonban július 8-a után derül ki. Erre a rendezvényre nagyon sokan megindultak, és nem csak a három szervezet köreiből" - mondja László, majd egy félmondattal elárulja, hogy bizony a Jobbikból is. 

A magukat szélsőjobboldalinak és új baloldalinak nevező Lászlónál a Magyar Idők rákérdez a "kötelező" témákra is és ekkor derül ki, mennyire egy húron pendül a kormányzati retorika és a szélsőjobboldal.

A civiltörvénnyel kapcsolatos álláspontja így szól: "Humoros kategória, hogy azok lázadoznak a civiltörvény ellen, akik amúgy politikai tevékenységet folytatnak. Pont ezért nagyon nagy szükség van erre a törvényre, mert ezek a szervezetek politikai és társadalmi befolyásolásra törekednek Magyarországon, külföldi pénzen." És persze a következő kérdés rögtön Soros szervezeteire vonatkozik, ártanak vagy használnak - kérdi a Magyar Idők, a válasz pedig: "Túlságosan finom kifejezés az, hogy ártanak. Ezek szabályosan rombolják a társadalmi normákat. Olyan aknamunkát folytatnak a szakadék szélén álló Európában, mint a homoszexuálispropaganda expanziója."