Új részletek derültek ki a Deákról induló reptéri járatról

2017.06.27. 17:45

Hétfőn már beszámoltunk arról, hogy a Budapesti Közlekedési Központ elindítja új, 100E jelzésű járatát, amely a Deáktól elmegy egészen a reptérig. Most a BKK hivatalos közleményt is kiadott, amelyből új részletek is kiderülnek.

  • A 100E járatszámú autóbusz 2017. július 8-ától, szombattól a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között 30 percenként közlekedik a hét minden napján.
  • A busz a belvárosból hajnal 4 órától indul a repülőgépek közlekedéséhez igazodva, így az utasok már az első repülőjáratok eléréséhez igénybe vehetik az új szolgáltatást.
  • A Budapestre érkező repülőjáratok utasai a repülőtérről utoljára az éjjel fél 1-kor induló 100E autóbusszal még könnyen elérik a belvárost. Az autóbusz a repülőtér felé csak a Kálvin téren áll meg, illetve kora reggel az első két járat az Astoria M megállóhelyen is.
  • A repülőtér felől a belváros felé közlekedő autóbuszról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet szállni.
  • A vonalon a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes Conecto G típusú autóbuszok közlekednek.
  • Az autóbuszok könnyebb felismerhetősége érdekében egyedi megjelenést kaptak.
  • A 100E autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 Ft.
  • Ezen kívül más jegy vagy bérlet a járaton nem érvényes. A BKK javasolja, hogy a járatra érvényes repülőtéri vonaljegyet az ügyfélközpontokban, a megállók környezetében, illetve a pénztárakban előre vásárolják meg.