Korrepetálást vezetnének be az egyetemeken is

2017.06.29. 10:23 Módosítva: 2017.06.29. 10:24

A Magyar Nemzet a magyar felsőoktatás 2020-ig tartó cselekvési tervéből idéz. A dokumentum több olyan intézkedést fogalmaz meg, amivel javítani akarnak az oktatás eredményességén. Ezek jelentős részét uniós forrásból fedeznék, összesen mintegy 130 milliárd forintból.

  • A lemorzsolódás csökkentésére a már egyetemre felvett hallgatóknál kompetenciaszint-felmérőt iratnának. Akik a legrosszabb alsó harmadba kerülnek, azoknak felzárkóztató kurzusokat hirdetnének meg. 
  • A doktori képzésre felkészítő mostani 4 féléves mesterképzések helyett meghirdetnének 2-6 féléves gyakorlatorientált mesterképzéseket is, amelyek specializált munkavégzésre készítenék fel a hallgatókat.
  • Az egyetemeken pelenkázó-, szoptatószobákat és gyermekmegőrzőket nyitnának, s egítenék a nők távoktatási lehetőségeit.
  • Előkészítő nulladik évfolyam is lenne az egyetemeken, amelyekre az egyetemre fel nem vett fiatalok járhatnának és a 11-12. évfolyamos középiskolások. 
  • Az oktatók munkáját úgy értékelnék a jövőben, hogy abba beleszámítsák a hallgatók előrehaladását mérő mutatókat is.