Németh Szilárd: A civilek olyanok, mint a Cosa Nostra, és az alkotmányos rendet támadják

2017.06.30. 12:40

A fideszes Németh Szilárd szerint a Soros György által fizetett „álcivilek” a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a külföldi szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak, írta az MTI a politikus sajtótájékoztatójáról.

Németh Szilárd
Németh Szilárd
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Németh példaként említette a Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty Internationalt. Szavai szerint a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra.

Soros György ezekkel a „maffiahálózatokkal” akarja végrehajtani azt a tervét, hogy évente 1-1,5 millió bevándorló érkezzen Európába – fogalmazott Németh Szilárd, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy e terv megvalósításának útjában áll a határvédelmen alapuló magyar bevándorláspolitika, valamint a családok segítésére épülő népesedési politika.

Magyarországon azonban senki sem állhat a törvények fölött, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania – jelentette ki Németh Szilárd, megismételve Orbán Viktor miniszterelnök e heti szavait: a küzdelem célja, hogy a bevándorlás kérdésében „nehogy már Soros György nevessen a végén”.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Orbán Viktor azt ígérte, hogy nincs pardon, ha Magyarország biztonságáról van szó, és hogy a jog, a törvény és az állam erejével kell megvédeni az embereket, akkor adódik a szavazás:

Vajon bilincsben viszik majd el a civileket?