Már kész is az új Soros-ellenes kampányfilm

IMG 9848
2017.06.30. 06:16

A nemzeti konzultációban felmerült témák mentén új kampányt indít a kormány, ennek részeként új közterületi plakátokat is közzétesz - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A lap pénteki számában megjelent cikkben - melyet az MTI foglalt össze - az államtitkár kifejti, hogy bár a konzultáció lezárult, az abban foglalt kérdésekről továbbra is intenzív vitákra számít a kormány. Mindenekelőtt az illegális bevándorlás, ezzel együtt a betelepítési programok kérdésében várhatók komoly viták. Hozzátette: "a 99 százalékos egyetértés mindenesetre erős politikai támaszt jelent majd a tárgyalásokon".

Azt is mondta, hogy a plakáttörvény vitájában volt olyan javaslat, amely a kormánynak is megtiltotta volna a plakátok közzétételét kampányidőszakon kívül, az ellenzéki pártok azonban egységesen elvetették ezt az előterjesztést, így a kormány a jövőben is él majd a közterületi plakátolás lehetőségével. Ezen a téren most már minden szereplőre egyenlő feltételek vonatkoznak - tette hozzá.

Frissítés: A Vastagbőr blog az M1-ről rögzített péntek reggel egy új "társadalmi célú hirdetést", alighanem ez az új kampány. Elég gyors munka, ahhoz képest, hogy a Fidesz a héten tartotta a Nemzeti Konzultációs rendezvénysorozat záróeseményét, amin Orbán zárómondata az volt, hogy nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén.