A kormány tanulmánya szerint rossz a közép- és felsőoktatás helyzete

A Hvg.hu elemezte ki az Emmi oktatási államtitkárságának Fokozatváltás a felsőoktatásban című szakmai stratégiáját, amit decemberben, a hozzá tartozó cselekvési tervet pedig két hete hagyott jóvá a kormány. A cikk szerint az anyag megállapításai nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy a bolognai átállás súlyos károkat okozott az oktatásban, ráadásul épp a gazdaság számára fontos szakok esetében főleg. "A tanári kar elöregedett, a diákság nem kellően felkészült, az eszközpark elavult" - írják az Emmi dokumentuma alapján.

Az anyag megállapítja, hogy a a végzetteket alkalmazó cégektől folyamatosan kritikák érkeznek a képzések tartalmával és minőségével kapcsolatban. De azt is, hogy a diákanyaggal is komoly problémák vannak, főleg a műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai képzéseknél. Itt az a gond, hogy kevesen jelentkeznek, emiatt a bejutási pontszám is alacsony, nincs igazi verseny a bekerülésnél.

az így kialakult diákösszetétel pedig rossz hatással van az egyetemi oktatás hatékonyságára, és a tehetséges tanulók tanulmányaira is

– idézi a Hvg.hu az Emmi-anyagot. Ezért felmerül a felvételi szigorítása is. De az elemzés ennél is tovább megy. Azt állítják ugyanis, hogy a fentebb kiemelt területeken végzettek mennyisége és tudása, vagyis annak hiánya "már-már a gazdaság stabilitását, illetve a továbbfejlődés lehetőségét veszélyezteti.”

De a természettudományos képzéseknél is probléma van, nincs elég jelentkező, ráadásul a legtehetségesebb diákok sokszor a külföldi egyetemi képzéseket választják. Emellett megállapítják azt is, hogy maga a természettudományos oktatás színvonala is romlott. "A bolognai rendszerre való átállás átgondolatlanul, hirtelen történt, sok szakon csökkent az alapozó tárgyak oktatásának minősége, miközben túl sok ismeretanyag zsúfolódott a 3 éves képzésbe" - idézi a cikk.

A sokat emlegetett egészségtudományi képzéseken (például ápoló) is növelni kellene valahogy a jelentkezéseket, mert a területen nagy az elvándorlás, és ezzel párhuzamosan a munkaerőhiány.

"A dokumentum egyébként már bevezetőjében kiemeli, hogy a mostani 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban lehívható fejlesztési források az utolsó esélyt jelentik Magyarországnak a versenyképes hazai felsőoktatás létrehozására" - áll a Hvg.hu cikkében, részletesebben itt tudja elolvasni.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59