A közösség számít a zseniosztálynál, nem az átlag

2017.07.04. 07:01
A szegedi zseniosztály osztályfőnöke nem tartja szenzációnak, hogy az osztályában 146 érettségi jegyből 143 ötös lett. Arra viszont nagyon büszke, hogy a 12. M egy szuper közösség, amely még érettségi után is együtt megy túrázni. A 4,98-as átlagot elérő, kiváló osztály tanára a Börzsöny tetejéről adott telefoninterjút az Indexnek.

Habár nem mindennapi érettségi teljesítményt rakott le az asztalra a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium végzős matematika szakos osztálya, Schultz János, az osztályfőnökük nem ezt tartja hatalmas szenzációnak.

„El tudom képzelni, hogy hasonló vagy ezt megközelítő eredmények születtek más gimnáziumokban is, például a Fazekasban, a Trefortban vagy a Szent Istvánban. Én inkább arra vagyok büszke, hogy milyen fantasztikus közösség alakult ki az osztályban, hogy szociálisak, toleránsak voltak végig egymással, segítették egymást. Most is osztálykiránduláson vagyok velük” – mondta az Indexnek.

A 12. M a Börzsönyben kirándul
A 12. M a Börzsönyben kirándul

A matematikás osztály hatosztályos gimnáziumi rendszerben működik, a diákok matematikából is szóbelizve kerülnek ide, így eleve a jó képességű gyerekek kaptak helyet az osztályban, akik nagyszerű matekosok. Hetedikben és nyolcadikban heti hat, majd később már heti nyolc matekórájuk volt, és emelt tanóraszámban tanultak, rendszerint mindennap hét órájuk volt, de

több diák is van az osztályban, akinek heti 37 órája volt,

mondta az Indexnek Schultz. Mégsem viselte meg a diákokat az extrém terhelés, az osztályfőnök szerint ez is a szerencsés közösségnek köszönhető, a diákok ugyanis mindig odafigyeltek a társaikra, és felkarolták, segítették az elfáradókat.

A szegedi Radnóti Gimnáziumban a mostani teljesítmény a rekord, eddig ugyanis 4,96 volt az érettségi jegyek alapján számolt csúcs, most viszont 4,98 lett az osztályátlag. A diákok örültek a médiafigyelemnek, ami az érettségis sikerükkel járt, de szerények maradtak Schultz szerint. „Helyén kezelik a dolgot. Mondták ugyan, hogy 15 perc hírnév nekik is jár, de ezen kívül nem szálltak el.”

Egyébként az előző iskolai érettségiátlag-rekordot Schultz János előző matematika szakos osztálya tartotta, amely hat éve érettségizett. A tanár azt mondja, előző osztályának diákjai viccesen meg is dorgálták, hogy most még jobb teljesítményű diákokat tanít. „De fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy

nem az átlagért tanulunk, mert a jegyek valamikor jól sikerülnek, valamikor meg nem.

Sokkal fontosabbnak tartom, hogy például magyar irodalomból a szóbeli feleletek milyen csodaszépek voltak, pedig azt nem tanulták emelt óraszámban” – mondja az osztályfőnök.

A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium 12/M osztályából sokan külföldi egyetemeken tanulnak tovább. A képen: Lajkó Kálmán, Váli Benedek, Schretter Bálint, Andó Angelika, Williams Kada, Gál Hanna, Hegedűs Bercel, Tímár Veronika, Cseh Kristóf és Hansel Soma.
A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium 12/M osztályából sokan külföldi egyetemeken tanulnak tovább. A képen: Lajkó Kálmán, Váli Benedek, Schretter Bálint, Andó Angelika, Williams Kada, Gál Hanna, Hegedűs Bercel, Tímár Veronika, Cseh Kristóf és Hansel Soma.
Fotó: Frank Yvette / délmagyar.hu

Az osztály tíz lány és tizennyolc fiú diákjából összesen tízen mennek külföldi egyetemre, többen neves elitintézményekben, Cambridge-ben és Oxfordban tanulnak tovább.