Benedek
-2 °C
14 °C

Kovács Béla ügyvédje közölte az ügyészséggel, hogy védence Abháziában van

2017.07.04. 12:51

Egyre érdekesebb fordulatot vesz a Kovács Béla Abháziában van című történet. Kezdődött azzal, hogy kedden reggel a Magyar Idők vezető cikkben hozta: a költségvetési csalással és kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla Abháziában van gyógykezelésen. Ennek azért van jelentősége, mert a legutóbbi gyanúsítotti kihallgatásán nem jelent meg. 

Ezt az abháziás hírt a sajtó átvette, köztük az Index is. Csakhogy kedd délelőtt Kovács Béla egy fényképpel bizonyította, hogy nincs Abháziában, hanem Brüsszelben van, és ott dolgozik. (Az mellékszál, hogy most éppen Strasbourgban kellene dolgoznia EP-képviselőként.) Azaz a Magyar Idők híre kamu. 

De honnan származhatott a lapnak ez az értesülése? Kicsit szimatoltunk, és megtudtuk, hogy valószínűleg a Központi Nyomozó Főügyészségtől (KNYF). 

Megkeresésünkre Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője közölte: miután a gyanúsítotti kihallgatásán Kovács Béla nem jelent meg, semmivel nem mentette ki magát. Ellenben védője, Szikinger István írásban arról tájékoztatta a nyomozókat, hogy Kovács Béla június 23-án azért nem ment el a kihallgatásra, mert Abháziában gyógykezelik. 

Tehát az információ eredetileg Kovács Béla ügyvédjétől származik – legalábbis ezt állítja az ügyészség, erre pedig írásos bizonyítékuk is van. Ugyanakkor Simon Richárd arról is tájékoztatta az Indexet, hogy Szikinger semmilyen dokumentummal nem igazolta azt az állítását, amivel Kovács Béla távolmaradását indokolta. (Érdekes egyébként, hogy Simon Richárd a Magyar Idők ominózus cikkében is nyilatkozott, de akkor nem kívánta kommentálni a lap értesülését, csak annyit mondott, hogy Kovács még nem vette át az állandó lakcímére küldött, július 19-re szóló idézését, legalábbis a tértivevény hétfőig nem érkezett vissza a főügyészségre.)

Legközelebb tehát július 19-én lesz a kihallgatása, Kovács Béla azt állítja, arra már el fog menni. Erre kéri egyébként a Fidesz is. A kormánypárti frakció szóvivője, Halász János kedd délelőtt még arról beszélt, hogy Kovács Abháziában bujkál. Miután a jobbikos politikus bejelentkezett a Facebookon, a Fidesz kiadott egy közleményt. „Ha Kovács Béla valóban Brüsszelben van, és nem szorul orvosi ellátásra, akkor megkérjük, hogy fáradjon be az Európai Parlament és a magyar hatóságok irodáiba, mert sem a brüsszeli vizsgálaton, sem az ügyészségi meghallgatáson eddig egyszer sem jelent meg, pedig többször beidézték” – írták. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!