Jogerősen is életfogytiglant kapott a pusztaszemesi nyugdíjas egyik gyilkosa

Helyben hagyta a Kaposvári Törvényszék tavaly novemberi elsőfokú ítéletét a Pécsi Ítélőtábla szerdán, így a francia idegenlégiót is megjárt pusztaszemesi nyugdíjas gyilkosainak egyikét jogerősen is életfogytig tartó fegyházra, társát pedig 17 év szabadságvesztésre ítélte – írja az MTI.

Makai Lajos büntetőtanácsa a két fiatal férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben és lopásban találta bűnösnek. A táblabíróság kimondta, hogy az életfogytiglannal sújtott férfi legkorábban harminc év múlva bocsátható szabadlábra.

A brutális bűncselekmény 2015 nyarán történt, ám a vádlottak már ezt megelőzően is többször meglopták az egyedül élő 73 éves férfit. A két elkövető június 30-án is lopni ment a férfi házához, figyelmét elterelve pedig sikerült is készpénzre szert tenniük, de kevesellték a mennyiséget, ezért elhatározták, hogy megölik és elveszik a pénzét.

Az ablakon másztak be a házába, sörösüveggel, székkel és a járóbotjával ütötték áldozatukat, majd mikor a földre került, egyikük egy mikrohullámú sütőt dobott rá. A támadók ezután értékek után kutattak a házban, a magatehetetlen férfi körül pedig hígítót locsoltak szét, és meggyújtották. A férfi a bántalmazás, az egész testére kiterjedő égési sérülések, valamint a füst belégzése miatt halt meg.

Makai Lajos az ítélet indoklásakor megdöbbentőnek, az emberölések egyik legkegyetlenebb módjának nevezte a bűncselekményt, majd úgy fogalmazott, hogy

ilyet csak a legrosszabb horrorban lehet látni.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

13 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59