200 millió forintnyi heroint találtak egy magyar futárnál Franciaországban
Több mint százezer adag, összesen 27 kilogramm heroint, foglaltak le egy magyar drogfutártól Franciaországban. Nemzetközi együttműködéssel a BRFK nyomozói felderítették a hazai megrendelők kilétét, és egy további értékesítőt is elfogtak.
Az 50 éves B. Csaba, a 62 éves D. József és egy társuk ellen kábítószer-kereskedelem miatt nyomoznak. A két férfit azzal gyanúsítják, hogy megbízták G. Zoltánt kábítószer szállítással. A feladata az volt, hogy a július 1-én Hollandiában felvett heroint a saját autójával Spanyolországba vigye.
G. Zoltán a kábítószertömböket egy családi, egyterű autó lerögzített padlólemezében rejtette el, de útközben a BRFK jelzésére a francia vámhatóság július 2-án délelőtt Dél-Franciaországban elfogta. A kialakított rejtekhelyen 27 kiló heroint találtak, aminek a feketepiaci értéke közel kétszáz millió forint.
A fővárosi nyomozók 5-én 5 óra 30 perckor Heves megyei otthonában fogták el K. Györgyöt, akinek a hálószobaszekrényben 292 gramm heroint találtak elrejtve. Még aznap kora délután Budapest XI. kerületében a felderítők elfogták B. Csabát és D. Józsefet is, akik G. Zoltánt megbízták a futárkodással. A két férfi közül D. József adta át a nyomozók által talált drogot is K. Györgynek, aki azt tovább akarta értékesíteni.
A kábítószeren kívül nagy értékű karórákat, zálogjegyeket és több autót is lefoglaltak.