Saját képviselőt akar a parlamentbe juttatni a német kisebbség

Választási programot dolgoz ki a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata annak érdekében, hogy a magyarországi németek 2018-ban szószóló helyett képviselőt juttassanak az Országgyűlésbe - mondta Heinek Ottó, az MNOÖ elnöke az MTI-nek.

Azt szeretnék elérni, hogy minél többen iratkozzanak fel a német nemzetiségi névjegyzékbe és szavazzanak majd a német listára - közölte a szervezet vezetője.

Jelenleg a német nemzetiségnek szószólója van a parlamentben, és ahhoz, hogy képviselőjük legyen, Heinek szerint "meg kell lépni egy kritikus szavazattömeget", aminek körülbelül 20-25 ezer között kellene lennie.

Megfelelő számú szavazat esetén a nemzetiségnek nem szószólója, hanem kvázi teljes jogú képviselője lesz az Országgyűlésben - mondta Heinek Ottó, hozzátéve: a nyár és a kora ősz folyamán alakítják ki javaslataikat a helyi és regionális szervezetek, és a tervek szerint ez év októberében a közgyűlés rendkívüli ülésen véglegesíti a választási programot.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kap egy kedvezményes mandátumot. A kedvezményes kvótát úgy számolják ki, hogy az összes országos listás szavazatot elosztják kilencvenhárommal, és az eredményt tovább osztják néggyel. Az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta.

A nemzetiségi listát állító, de azon mandátumot nem szerző nemzetiséget szószóló képviseli az Országgyűlésben. Jelenleg mind a tizenhárom magyarországi nemzetiségnek szószólója van az Országgyűlésben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59