Lemond a vecsési Jobbik-elnök, belép az új szélsőjobbos mozgalomba

2017.07.06. 17:50
Szabó Attila
Szabó Attila
Fotó: vecses.hu

Szabó Attila, a vecsési Jobbik eddigi elnöke és önkormányzati képviselője a mai nappal kilép a pártból, hogy a július 8-án, az "Erő ünnepén" bejelentendő mozgalom tagja legyen, írja az Azonnali. Szabó lesz ez Erő ünnepének házigazdája, állítólag erre a Jobbiktól is engedélyt kapott. Vele együtt pár másik párttag is kilép. Az új szervezetről egyelőre vajmi keveset tudni, a rendezvényen ott lesz a Betyársereg, az Érpataki Modell Országos Hálózata, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a fasisztoid egyetemista-szervezetből alakult nyíltan rasszista mikropárt, az Identitesz is.

Az új mozgalomról egyelőre semmi konkrétat nem közöltek, Szabó azt állítja, maga sem tudj többet a nagy bejelentésről. Az Erő ünnepén állítólag egy új jobboldali erő fog "zászlót bontani". Szabó Attila a vecsési Városi Nemzeti Szövetség alelnökeként adott engedélyt a rendezvényre. Szabó, aki egyébként a Betyársereg egyik alapítótagja is volt, arról beszélt, hogy július 8-án a pozsonyi csatáról fognak megemlékezni, ehhez pedig a város több utcáját is lezárják.

A rendezvényen részt az Orosz Mihály nevével fémjelzett Érpataki Modell Országos Hálózat, illetve az új jobboldali erőt menetelő egyetemistákkal elképzelő Identitesz is, Szabó Attila szerint viszont

nevetséges a felvetés, hogy Vecsés a magyar szélsőjobb egyik központja lene, vagy hogy az Erő ünnepe egy szélsőjobboldali rendezvény.

A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor közölte, "a vecsési Jobbik jelenlegi tagjai közül többen is a csatlakozást tervezik, és ennek értelmében közülük is többen kilépnek a Jobbikból. A pártigazgató tudomásul vette és elfogadta a kilépési szándékot, mivel egyszerre nem lehet valaki két különböző politikai pártban és mozgalomban is tag”.