Botka megfenyegette a titokzatos szivárogtatókat

BSZ 4111
2017.07.07. 17:57
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Szegedre hívta a teljes pártvezetést pénteken. Botka László megüzente a belső ellenségeinek, aki legközelebb rossz hírét kelti, szivárogtat, nyilvánosságra hozza a nevét.

Botka László a városába hívta az MSZP-s elnökséget, frakciót és a megyei elnököket, így pénteken a teljes MSZP Szegedre vonult. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az elmúlt napok, hetek történéseit akarta kibeszélni párttársaival, és kitért arra is, hogy harcolni fog azokkal, akik ártani akarnak neki - értesült az Index.

Botka László olyasmit mondott egy résztvevő szerint, hogy

az az ember, aki tovább szivárogtat, rossz híremet kelti, kutatásokat hamisít, annak a nevét be fogom olvasni a kamerába.

Botka nem nevezte meg, kire céloz, de a kijelentés - amelynek elhangzását egy másik szocialista is megerősítette - két dologra utal. Botka egyrészt tisztában van azzal, hogy vannak párton belül rosszakarói, másrészt nyilvánvalóvá tette, úgy fog harcolni ellenük, hogy legközelebb nyíltan megnevezi őt vagy őket. Botka nem tette hozzá, de nyilván egy ilyen lépés után a szivárogtató MSZP-s eléggé ellehetetlenül a pártban.

Botka arról is beszélt, hogy egyértelműen annak tudja be az ellene szóló támadásokat, hogy megakadályozta a plakáttörvény szocialista módosításának benyújtását, vagyis a Fidesz-MSZP alku kibontakozását. Ezután szaporodtak meg ugyanis a sajtóban azok a hírek, hogy "fogy a levegő Botka körül", illetve hogy szeptemberben kirúgják Botkát, ha nem növekszik a párt népszerűsége.

De kikre utalhatott Botka? Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem mondott nevet, kit vagy kiket tart szivárogtatónak, rossz hírét keltő szocialistának. Ám az MSZP belső ügyeiben jártasak azt mondják, állítólag a plakáttörvényes módosításért erőteljesen lobbizó Molnár Zsoltról, illetve a módosításért a háttérben szintén küzdő, legendás Puch Lászlóról lehet szó, aki szocialista pletykák szerint a kezében lévő Vasárnapi Híreken keresztül üzente meg másfél hete, hogy Botka ősszel repülhet, ha érdemben nem tud változtatni az MSZP támogatottságán. 

Botkát nem értük el, hogy megtudjuk, kire célzott. Annyi biztos, hogy a cikk megírásáig az Indexnél két szocialista jelentkezett szivárogtatni az találkozóról.