Érvénytelenítették a makói gimnázium igazgatói pályázatát

Érvénytelenítette a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot az EMMI, pedig arra egyetlen jelölt, a posztot 22 éve betöltő Rója István pályázott - írja a Délmagyar. 

Áprilisban derült ki, hogy bár Rója István ismét pályázott a posztra, a helyi önkormányzat vezetése és a képviselő-testület többsége nem támogatja újbóli megválasztását. A lap szerint iskola közössége őt támogatta (júniusban tüntettek is mellette), és más jelentkező nem volt, de a törvény szerint pályázatáról a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ ajánlása alapján július 10-én kellett határoznia az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

A döntésnek lehetnek politikai okai is, ugyanis Rója gimnázium tantestülete szolidaritást vállalt a kormány oktatáspolitikáját bíráló miskolci tanárokkal. A makói önkormányzat ugyanakor kikérte magának, hogy erről lenne szó, azzal az indoklással utasította el a pályázatot, hogy "évek óta romlik a tanítási színvonal", bár senki más nem jelentkezett az ötéves mandátumra. Ezek után következő lépésként az EMMI egyszerűen érvénytelenítette a tendert.

Az iskola vezetésével az egyik igazgatóhelyettest bízza majd meg az EMMI.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59