Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal kellett CT-re szállítani

Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszívklinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT, írja a Hvg.hu. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában.

A gyereket péntek délelőtt szállították át, este 9-re meghalt. A nagymama elmondása szerint az orvosok 16 napot küzdöttek a kislány életéért.

Az esetre is akkor derült fény, amikor a nagymama a történetet korábban elmesélte a Klubrádiónak. Mint kiderül, az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT, illetve MR, ezért a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István-kórházba szállítják át.

Ofner Péter, az intézet főigazgatója a Népszavának azt mondta: valóban nincs náluk CT, pedig ezeket a vizsgálatokat muszáj az ilyen gyerekeknél elvégezni, mert alapinformációt nyújt az állapotukról. Ofner az RTL Klubnak azt mondta: hetente nyolc-tíz alkalommal fordul elő, hogy műtét előtt másik kórházba kell menniük a betegeknek a gépek hiánya miatt. A szállítás megszervezése sem egyszerű: rengeteg gép utazik a gyerekkel együtt, lélegeztetőgép, infúziós pumpa, keringéstámogató eszköz, olykor műszív, és külön orvosi teamnek kell kísérnie a súlyos szívbeteg gyerekeket a CT-vizsgálatra.

Rendszeresen kértek pénzt a műszerekre, hogy házon belül is el tudják végezni a vizsgálatokat, de eddig nem kaptak. A főigazgató szerint várhatóan a budapesti egészségügyi ellátórendszer átalakításával még az idén megoldódhat a probléma, és jövőre már lesz saját komputertomográfjuk. MR-re is szükség lenne, de ilyen berendezést várhatóan csak néhány éven belül szerelnek fel a kórházban, erre kaptak ígéretet. 

Balog Zoltán humánminiszter a Semmelweis-napon minderre azt mondta: a választások miatt most „álhírekkel” támadják az egészségügyet, ezzel próbálják manipulálni a közvéleményt és rombolni az egészségügybe vetett bizalmat. Balog az ATV-ben aztán azt mondta: szólhatnának arról is a hírek, hogy 2010 óta kétszer annyi CT és MR van Magyarországon, mint előtte volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59