Meglepte a hatóságokat az új magyar rendszám

Ahogy ígérték, már meg is jelentek az új rendszámok. A DT és CK megszűnik, az eddig megszokott két betű- kétszer két szám helyett a CD mögött három-három számjegy lesz, és megváltoznak az eddigi országkódok is.

Vagyis már meg is történt, sőt a 24. hu cikke szerint „a számozáson akkorát újítottak, hogy az végül teljesen eltérő lett a megszokott magyar formátumtól.”

A kétszer hármas számcsoport első része az országokat jelöli, és a 001-et a Vatikán kapta, az Egyesült Államoké a 020-szal kezdődő sor, a lap szerint a „kiosztás a diplomáciai kapcsolatfelvétel időpontja alapján készült”.

A második számcsoport pedig azt jelöli, hogy a diplomaták, családtagjaik, a külképviseletek technikai személyzete vagy diplomáciai mentességet nem élvező külföldiek használják-e az autót.

Bár szó volt arról, hogy a könnyebb felismerhetőség miatt a rendes rendszámoknál is ügyelnek arra, hogy ne legyenek könnyen összecserélhető betűk, mint például a Q, de a 24.hu cikke szerint az újításról nem értesítették hivatalosan az autópálya-kezelőt, ők a diplomáciai testületek jelezéseiből értesültek a fejleményekről, és így kell átállítaniuk a rendszámleolvasókat a nyolc karakterre (tehát CD majd 2x 3 szám=8).

A rendőröket is elfelejtették tájékoztatni, így több esetben meglehetősen tanácstalanul szembesültek az utcán a nyolckarakteres rendszámokkal, értesült a lap.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59