Az olasz, aki olaszok tucatjait tette lóvá Budapesten

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt vádat emelt egy 50 éves olasz állampolgárral szemben, aki honfitársai megkárosítására specializálódott a fővárosban.

A munkanélküli olasz módszere az volt, hogy 2014. márciusa és 2016. februárja között a bűncselekményeket megelőzően pár órával kiderítette az Olaszországba tartó repülőgépek indulási időpontját, majd a Köki buszvégállomáson honfitársaival szóba elegyedve közölte velük, hogy ő is a következő járattal menne hazájukba, de ellopták/elvesztette bankkártyáját.

Arra hivatkozott, hogy a repülőjegyet sem tudja megvenni, de ha a sértettektől átmeneti segítséget kapna, a felesége és gyerekei várni fogják őt az olasz reptéren, így otthon a kölcsönt azonnal vissza tudja adni.

A sértettek segítőkésznek bizonyultak, és alkalmanként 40-50 eurót adtak neki, azonban a férfi repülőjegyet nem vásárolt, nem utazott, és természetesen senki nem is várta őt az olasz repülőtereken.

A vádlott a rendőrségen a 23 esetet beismerte, ellene – elfogatóparancs kibocsátása mellett – távollétében folyik tovább a bírósági eljárás, mert jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59