Kirúgták a sérült gyermeket és édesanyját leszállító szegedi villamosvezetőt

Már nem dolgozik a Szegedi Közlekedési Társaságnál az a villamosvezető, aki nemrég leszállított járművéről egy sérült gyermekkel utazó anyát – írja a delmagyar.hu.

Az eset még július elsején történt, az anyuka aznap ki is írta a történetet egy Facebook-csoportba. Eszerint kora délután utazott fiával a 3F-es járaton, mikor a villamosvezető felszólította, hogy vagy elhallgattatja a gyereké, vagy a következő megállónál leszállnak. A nő hiába mondta neki, hogy fia értelmileg súlyosan sérült, ezért nem érti meg, hogy csöndben kell maradnia, azt a választ kapta,, hogy

akkor nem kell tömegközlekedni.

A nő végül leszállt a villamosról és gyalog folytatta útját, pedig érvényes bérlettel rendelkezett, a gyereknek pedig van hatósági igazolványa. A nő eredetileg nem akart sajtónyilvánosságot szerezni, csupán azért fordult a közösségi médiához, mert a villamos vezetője nem árulta el a nevét, így olyanokat kellett találnia, akik szintén ott voltak a helyszínen, hogy segítségükkel panaszt tudjon tenni.

A nő annak idején a delmagyar.hu-nak is azt mondta, elsősorban a céggel rendezné az ügyet, az végül mégis a média bevonásával oldódott meg. Majó-Petri Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a Rádió 88 reggeli műsorában kért nyilvánosan bocsánatot tőle, a napokban pedig az is kiderült, a cégvezető ezen kívül a villamosvezetőtől is megvált.

Elmondása szerint a kivizsgálás során kiderült, hogy a sofőr több utas kérésének tett eleget, mikor felszólította az anyát gyermekének elhallgattatására, de ez nem jelent mentséget a viselkedésére. Mint mondta, ilyen helyzetekben mindig mérlegelni kell, a vezető rábízhatta volna a konfliktust az utasokra, de akár a diszpécsertől is kérhetett volna segítséget.

Amit tett, az nem volt elfogadható, ezzel ugyanis súlyosan megbántotta a sérült gyermeket nevelő édesanyát, erre pedig nincs mentség. A férfi azt is hozzátette, hogy nem ez volt a vezető első konfliktusa, ez az eset már csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59