Lassú és elnéző az ÁNTSZ a kórházi felügyeleti eljárásoknál

Lassú és elnéző az ÁNTSZ a kórházi felügyeleti eljárásoknál - írta a Népszava. A lap szerint a betegek sokszor azt sem tudják, hová kell fordulniuk jogaik érvényesítése érdekében.

A lap az egészségügyi államtitkárságtól kapott adatokra hivatkozva számolt be arról, hogy tavaly 572 panaszt vizsgált az ÁNTSZ. 

Ebből a szervezet csak hármat ismertetett a honlapján: 30 ezer forintot szabták ki azért, mert egy terhességi mérgezéses állapotban lévő nőnél az őt ellátó kórház nem végezte el a szükséges laborvizsgálatokat, így csaknem életveszélyes állapotban császármetszésre került sor, sőt, levált a retinája is.

Negyvenötezer forintos bírságot róttak ki azért, mert egy beteget nem küldtek időben az Achilles-ínsérülése után gyógytornára, illetve rehabilitációs kezelésre.

Százezer forint bírságot pedig azért, mert egy beteggel indokolatlanul szedettek tíz évig szteroid tartalmú gyógyszert, ami csontritkulást okozott és bélbetegsége olyan fokú súlyosbodását, hogy csonkolni kellett a vékonybelét. 

Egy panasz kivizsgálásának átlagos ideje 98 nap volt 2016-ban.

A szaktárca azt közölte a Népszavával: a több mint félezer panaszból 54 alkalommal figyelmeztetést kapott az adott intézmény, kétszer hivatalból feljelentést tettek a rendőrségen. További 23 esetben szabtak ki bírságot, átlagosan 150 ezer forintra büntettek, összességében pedig 3,5 millió forintot fizettek be az intézmények.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59