Vádat emeltek a harapós román utas ellen

A győri ügyészség vádat emelt egy 38 éves román állampolgárral szemben, aki tavaly novemberben egy este érvénytelen jeggyel akart utazni egy helyi járaton, amikor a sofőr ezt nehezményezte, akkor rátámadt.

A román férfi a vádirat szerint

feldühödött, benyúlt a vezető fülkébe és a buszsofőrt mellényénél fogva megrángatta, őt szembe köpte és obszcén szavakkal illette. Ekkor a buszsofőr a fülkéből kiszállva az ajtó felé mutatva próbálta elküldeni a vádlottat, aki előbb le akarta rángatni a buszsofőrt a buszról, majd a sértett felemelt kezének hüvelykujjába harapott, és azt addig nem is engedte el, míg mindketten le nem jutottak a buszról.

A férfi ezután elfutott, a sofőr pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az ujján.

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés kísérletével vádolja a román férfit, aki többszörös erőszakos visszaesőnek számít, ezért vele szemben akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59