Árpád
-2 °C
4 °C

Szeptember közepéig kiköltözik a Sportkórház

2017.07.26. 09:12

Megállapodott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soós Ágnes, a Sportkórház főigazgatójával, hogy szeptember közepéig befejezik a kórház átköltöztetését az Alkotás útról a Karolina útra - írja a Magyar Idők. Balog hivatalában fogadta a főigazgatót, aki a költözés után távozik posztjáról

A Sportkórháznak azért kell elhagyni eddigi területét, mert azt a Testnevelési Egyetem veszi birtokba. A Sportkórháznak az Ortopédiai Klinika egykori épületében jelölték ki a helyét, ide kellett volna átköltöznie június 30-ig először az adminisztrációnak, majd a járóbeteg-szakellátásnak, végül a kórházi részlegnek. Ez nem sikerült, a Magyar Idők szerint ezért kell távoznia majd az eddigi főigazgatónak. 

Pedig menet közben derült ki, hogy az épület mégsem felel meg minden szempontból egy európai színvonalú sportkórház céljainak, annak ellenére sem, hogy a kormány tízmilliárd forintot különített el az épület felújítására, a szükséges átalakításokra és a költöztetésre.

Gyetvai Árpád, a Testnevelési Egyetem fejlesztéséért felelős miniszter a Magyar Időknek elmondta, hogy a TE fejlesztését nem befolyásolja a kórház költözésének csúszása, az átadás-átvétel a nyár végére megvalósul. A kórház eddig a konyhát, három Hauszmann Alajos által tervezett műemléképületet és az Alkotás úti torzóépületet adta át az egyetemnek. Ezeken már dolgoznak a ZÁÉV emberei. 

A Testnevelési Egyetem 2022-ig tartó rekonstrukciója idén tavasszal kezdődött, a jövő nyárra elkészülő első ütemben az új főépületet alakítják ki a 2004 óta befejezetlen, Alkotás úti épületben. A jövőben tíz hektáron folyhat majd az oktatás. 

A Magyar Idők arról is beszámolt, hogy közben június 30-án lejárt a megbízatása a Sportkórház korábbi főigazgatójának, Berkes Istvánnak, akit még tavaly bíztak meg a sportegészségügy megújításával és a Sportkórház elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásával.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?