12 éves lány rántott a földre a táskájáért egy 90 éves nőt Budapesten

2017.07.28. 10:44

Vádat emeltek abban az ügyben, amikor egy 12 éves lány rabolt ki egy 90 éves nőt Budapesten  - közölte az ügyészség. A fiatalkorú lány másik két, szintén fiatalkorú társával határozta el az időskorú, a támadás elhárítására képtelen nő elleni súlyos bűncselekményt, amitől a sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A vád szerint a 12 éves lány és két társa - egy 15 éves fiú és egy 15 éves lány - 2015. március 21-én az V. kerület, Szent István körúton figyelt fel a járdán haladó 90 éves sértettre. Együtt elhatározták, hogy a vállán lévő, oldalához szorított táskát akár erőszakkal is megszerzik.

A vádlottak közül ezután ketten - a 12 éves lány és 15 éves fiú - követni kezdték, majd a 12 éves lány mögé lépett, hátulról megragadta a sértett táskáját, és annál fogva nagy erővel a földre rántotta a nőt. A rántás miatt a sértett arccal a földre esett, és az eséstől szerzett sérülésekkel járó fájdalom miatt elvesztette az eszméletét. A lány ezután társával együtt elfutott a helyszínről.

5000 forintért testi fogyatékosság

A táskájában 5000 forint készpénz és egy napszemüveg volt. Az okozott kár nem térült meg, mivel a vádlottak a pénzt elköltötték.

A sértett agyrázkódást, arcsérüléseket és felkarcsont törést szenvedett. Az időskorú sértett a felkarcsont töréssel összefüggésben maradandó testi fogyatékosságot és ehhez kapcsolódóan súlyos egészségromlást szenvedett el.

A fiatalkorú elkövetőket a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a fenti cselekmény miatt csoportosan, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással vádolja.

A 12 éves vádlottal szemben a törvény szerint csak intézkedés alkalmazható, ezért az ő vonatkozásában javítóintézeti nevelésre tett indítványt az ügyészség.

Két 15 éves társával szemben – akik egy másik rablást is elkövettek - végrehajtandó szabadságvesztést indítványoztak.