Három autó ütközött össze az M7-es autópályán Szabadbattyánnál vasárnap kora délután, a főváros felé tíz kilométeres torlódás alakult ki, ami ezután este 10-ig meg is maradt.

A három kocsi a leállósávot foglalta el, de a baleset miatt lelassult a forgalom.
15 óra: Budapest felé telítettek a sávok, Siófoktól szakaszosan lassú haladásra, torlódásra kell számítani.A 72-es km-nél, ahol korábban baleset történt a sérült járművek már nem okoznak forgalmi akadályt, de Lepsény és Székesfehérvár között jelentősen lelassul a közlekedés.
Nagyon erős a forgalom a 7-es főúton a Velencei tó déli partján, illetve Siófok és Zamárdi térségében.
16 óra: A rendőrség közölte, hogy a korábbi, Szabadbattyánnál történt baleset miatt kialakult torlódás megszűnt. Ennek ellenére alig lehet haladni a pályán Székesfehérvárig, ahol a háromsávos részen már lehet menni.
17 óra: három autó ütközött össze a 7-es főúton, ezért Lepsény belterületén rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom, ez sem segít a dugóhelyzeten.
17:30: Így néz ki a környék Google Mapsen, a piros csík dugót jelöl:

Sokan próbáltk az M7-esen vasárnap állandósult dugót a 8-as főút felé elkerülni, ezért ott is elég lassan lehetett haladni.
Nagyjából 22 óra körül kezdett el feloszlani a dugó.