Dömötör
10 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Vona hazugságvizsgálós vitára hívná Orbánt

D  AS20160321022
2017.08.07. 15:21

Vona Gábor, a Jobbik elnöke hétfői sajtótájékoztatóján közölte, élő adásban, egyeztetett feltételek mentén hívná vitára Orbán Viktor miniszterelnököt a nyugdíjasok helyzetéről – írja az MTI. Az ellenzéki politikus elmondta, azt szeretné, hogy a vitán

mindkét fél viseljen hazugságvizsgálót,

valamint, hogy az olyan, valódi kérdésekről szóljon, mint

  • a nyugdíjrendszer fenntarthatósága,
  • a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetősége
  • és a demencia.

Vona szerint van hova fejlődni

Értékelése szerint a szakmai testületek – például az Idősek Tanácsa – beszorultak a pártpolitika erőterébe, a kormányt pedig nem érdekli az idősek véleménye, nem hisz bennük, ami óriási tiszteletlenség. Mint mondta, a kormánypártokkal ellentétben ők nem szavazóként, hanem családtagként tekintenek a nyugdíjasokra.

Az ellenzéki politikus szerint differenciált nyugdíjemelésre és a mindennapi megélhetéshez szükséges termékek áfájának csökkentésére lenne szükség, emellett pedig megemlítette az európai bérunióról szóló kezdeményezésüket, mely fenntartható nyugdíjakhoz vezetne. Vona szerint a lelki nyugalom is fontos, úgy véli, megfelelő hátteret kell biztosítani az idősgondozásnak, ma már ugyanis elárasztja az idősotthonokat a demencia problémája, a kormánynak pedig nincs erre stratégiája. A politikus emellett lépéseket ígért a kis falvakban élő idősek közbiztonsága területén, és egy nemzeti vándorszínház létrehozását sürgette az érintettek minőségi szórakozása érdekében.

A férfiak alacsony várható élettartamával indokolta a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjról szóló javaslatot, amely elmondása szerint nem kényszer, hanem lehetőség. Ide kapcsolódik az is, hogy Vona egy kérdésre azt felelte, pártja azért tartózkodott korábban a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről szóló szavazáson, mert még szélesebb körre szerették volna kiterjeszteni a lehetőséget. 

Orbán hergeli a nyugdíjasokat

A politikust kérdezték korábbi blogbejegyzéséről is, amely több nyugdíjas szervezet tiltakozását váltotta ki. Erre azt válaszolta, az írás konkrét személyekről szólt, szerinte nem neki, hanem a miniszterelnöknek kell bocsánatot kérnie, amiért folyamatosan hergeli az időseket. Úgy fogalmazott,

Orbán Viktor felelőssége az, hogy visszafogja a fideszes nyugdíjasok azon törpe kisebbségét, akik elvadultak és nem tudnak viselkedni.

Borítókép:  Vona Gábor a Jobbik elnöke (háttal) azonnali kérdést tesz fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. március 21-én. - fotó: Kovács Tamás / MTI