Valér
4 °C
8 °C

Az EMMI bevédte a luxusházat bérlő zánkai gyerektáboroztatót

2017.08.11. 18:56

Az RTL Híradónak három nap után válaszolt az EMMI arra a kérdésre, hogy mit szólnak az Erzsébet-tábort szervező alapítvány főtitkárának házbérléséhez. Mint arról beszámoltunk, Hornyák Tibor egy napi 110 ezerbe kerülő monoszlói luxusházban lakott most nyáron a családjával, onnan járt Zánkára dolgozni, a szerény körülmények között élő gyerekekhez.

Az EMMI közlése szerint nem történt szabálytalanság az Erzsébet-táborok pénzfelhasználásában, Hornyák döntése pedig

magánügy.

Az RTL elment egy erzsébet-táboros sajtótájékoztatóra is, amin az illetékes államtitkár beszélt kárpátaljai gyerekek üdültetéséről, de lerázta a riportert azzal, hogy csak a meghirdetett témáról lehet őt kérdezni.

Hornyák amúgy még csütörtökön azzal védekezett, hogy már januárban lefoglalta a villát, saját pénzből fizette, 15 százalékos kedvezményt kapott, vagyis 3,2 milliót fizetett érte, miközben havi nettó 1,8 milliót keres.

Mindez egyébként azért is érdekes, mert Budai Gyula fideszes képviselő tegnap még olyan vehemenciával nyilatkozta, hogy borzasztóan felháborító és elfogadhatatlan, hogy Hornyák 110 ezerért bérel házat, mintha egy ellenzéki politikusról lenne szó.