Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Kocsit loptak volna, agyonverték a móri bácsit

2017.08.11. 10:43

A Fejér Megyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, védekezésre képtelen személy sérelmére csoportosan elkövetett kifosztás bűntette, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádol három férfit. Kettő közülük fiatalkorú.

A csoport 2016. november 7-én, Móron betörtek az idő emberhez, majd agyonverték. Az ügyészség szerint eleve azért mentek be a 84 éves sértett ingatlanára, hogy onnan alkoholt és egyéb értékesebb dolgot lopjanak.

„A vádlottak a nyitott garázsban tartott, a sértett tulajdonát képező személygépkocsit megpróbálták elindítani". Erre figyelt fel a bácsi, aki a garázshoz ment. Ekkor a vádlottak elrejtőztek, de rájuk talált, rárontottak és a fején és a felsőtestén addig rugdosták, amíg „ellenállás kifejtésére már nem volt képes”.

Ezután bementek a házba, „ahol a 84 éves, mozgásában korlátozott házastársától eltulajdonítottak két üveg pálinkát és ezer forintot meg nem haladó készpénzt", és távoztak. A bácsi életveszélyes sérüléseket szenvedett, de a kórházi ellátás ellenére elhunyt.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint mindhárom vádlott előzetes letartóztatása ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását indítványozta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport