Újra van CT az ajkai kórházban

2017.08.17. 16:07

Új computer tomográf (CT) működik az ajkai Magyar Imre Kórházban – írja az MTI. A kórház elavult CT-berendezését július 15-én, az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárság határozata értelmében leállították. Onnantól egy ideig a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba kellett menniük azoknak a betegeknek, akiknek CT-vizsgálatra volt szükségük, július 24-től pedig ideiglenesen egy mobil CT-vel végezték a vizsgálatokat az ajkai kórházban.

Nagy Zoltán, az ajkai kórház főigazgatója a berendezés átadásakor azt mondta, az új, úgynevezett tizenhat szeletes CT-vel az ajkai és a környékbeli betegek gyors és szakszerű diagnosztikai készülékhez jutottak. A készülék a kórház tulajdonába került. Fenyvesi Zoltán, a Veszprém megyei önkormányzat fideszes alelnöke is ott volt a berendezés átadásánál, aki többek között azt mondta el, hogy ma Magyarországon 104 CT- és 65 MR-berendezés működik, 2010 óta az előbbiek száma 42 százalékkal, az utóbbiaké 117 százalékkal nőtt.

Az ajkai CT leállításának híre pár nappal azután került nyilvánosságra, hogy kiderült: egy kislány, akit az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál kórházba kellett szállítani nyitott mellkassal, mert az előbbi intézményben nincs CT, nem sokkal az átszállítás után meghalt. Az eset felhívta a figyelmet a CT-készülékek hiányára – igaz, a kardiológiai intézet igazgatója szerint a kislány állapotát nem befolyásolta, hogy nincs CT az intézetben.