A kormányszóvivő szerint nem igaz, amit a holland külügyminiszter mond

D NOE20150617015
2017.08.25. 15:20

Teljes mellszélességgel Szijártó Péter mellett áll a kormány a holland-ügyben, derült ki Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteki, kormányülés után tett sajtótájékoztatójából.

Kovács szerint a kormány álláspontja az, hogy teljes mértékben elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy bármely, Magyarországon külszolgálatot teljesítő külföldi diplomata olyan kijelentést tegyen, mint amit a távozó holland nagykövet tett. 

Kovács szerint egyértelműen párhuzamot vont a terroristák és a magyar kormány gondolkodása között. "Elvárjuk Hollandiától, hogy ezzel kapcsolatban tegyen lépéseket" - mondta Kovács.

Amikor egy újságíró felvetette, hogy a holland külügyminiszter szerint a nagykövet nem vont párhuzamot a terroristák és a kormány gondolkodása között, Kovács kijelentette, hogy nem igaz, amit a holland külügyminiszter mond. 

Szijjártó Péter külügyminiszter péntek délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt. Szijjártó úgy értékelte a lépést, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával, és hogy „ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés”. Az ügyvivői szintű kapcsolat viszont marad.

Az üzengetés már csütörtökön elkezdődött, itt olvashatja a részleteket. Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 Órának a muszlim terroristákról azt mondta például, hogy „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – mondta. A nagykövet marxistának is nevezte Orbánék világlátását, arra hivatkozva, hogy Magyarországon „csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk”. Szijjártó akkor, csütörtökön annyit reagált, hogy „reméljük, gyorsan hazamegy”, és hogy Scheltemát nem látják szívesen többé a külügyminisztériumban.