Felméri a kormány a fiatalok nyelvtudását

2017.08.29. 11:45

Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - jelentette be Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint.

A kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot, ez tartalmazza a felmérés elkészítését is. Novák Katalin elmondta, szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.

Novák kitért az Önkéntesség személyre szabva elnevezésű programra is, amely arról szól, hogy a fiatalok a középiskola elvégzése után fél-egy évig önkéntes tevékenységet végezhetnek például az egészségügy, a honvédelem, a katasztrófavédelem vagy a gyermekjóléti alapellátás területén. Ennek keretében az ötmilliárdos program részeként ingyenes nyelvtanfolyamon is részt vehetnek a 18-22 éves fiatalok.

Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, és az első beadási határideje augusztus 30-án zárul. A program arról szól, hogy tanórákon kívül, nyelvszakos hallgatók heti legalább egy alkalommal foglalkozásokat tartanak, amely az idegen nyelvek elsajátítását segíti a középiskolásoknak. Ösztöndíjakkal segítik a külföldi nyelvtanulást is, erre 14 milliárd forint áll rendelkezésre, és közel 20 ezer fiatalt támogattak.

Emlékeztetett, január 1-től lép életbe, hogy az állam visszatéríti a vizsgadíját azoknak a 35 év alatti fiataloknak, akik az első idegen nyelvből a nyelvvizsgájukat közép- vagy felsőfokon megszerzik. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a 35 évnél fiatalabb vizsgázó, az igazolás benyújtása után megkapja a vizsga díját, maximum 34.500 forintot. Ez az összeg a jelenlegi rendszerben az emelt szintű érettségi díja, és így lehet akár felsőfokú vizsgát is tenni.

A kormány a felnőttek nyelvtanulását is segíteni kívánja, erről itt írtunk bővebben: