Orsolya
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A fővárosi közbeszerzésekért felelős új vezető 98 ezerért bérel lakást a Várban

2017.08.31. 08:41

A Fővárosi Közgyűlés szerdán határozott arról, hogy a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. vállalatcsoportba integrálják, valamint módosul a társaság alapító okirata, szervezeti és működési szabályzata is. Az előterjesztő, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy a társaság működésében vannak zavarok, és ezeket próbálják korrigálni.

A közgyűlés később zárt ülésen döntött arról, hogy a társaság új ügyvezetője Torma Szilvia lesz. Az MTI információi szerint Tarlós István főpolgármester nem szavazott, mert a Hvg.hu már a döntés előtt kész tényként számolt be Torma kinevezéséről.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról ír, hogy Torma Szilvia eddig másodmagával gazdasági ügyvezető-helyettesként irányította a céget, szerdától azonban már mindezt másfél millió forintért teszi majd. Mindeközben sok más politikushoz és közéleti személyiséghez hasonlóan ő is a piaci ár csaknem harmadáért bérel önkormányzati lakást az I. kerülettől.

A cég élére fideszes szavazatokkal megválasztott, százmilliárdok sorsáról döntő Torma Szilviáról még tavaly decemberben írtuk meg, hogy havi 98 ezer forintért bérel a budavári önkormányzattól egy Mátyás-templom melletti, Hess András téri, 86 négyzetméteres lakást, ami piaci áron kb. 4-500 ezer forintba kerülne.

Torma Szilvia 2010-ben még Nagy Gábor Tamás I. kerületi fideszes polgármester kabinetjének önkormányzati koordinátora volt, a polgármester bizalmasa. Ebben a ciklusban a Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket vizsgáló főosztályának a vezetője lett. A Magyar Nemzet szerint Torma álláshalmozó: jelenleg is a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. felügyelőbizottsági elnöke, az állami sportingatlanokat működtető Beruházási, Műszaki, Fejlesztési és Sportüzemeltetési (BMSK) Zrt.-nél pedig a felügyelőbizottság tagja.

A Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t tavaly azért hozták létre, hogy átláthatóbbá tegye az önkormányzati társaságok közbeszerzéseit, egyszerűsítse és felgyorsítsa az eljárásokat. A cég azonban csaknem 270 millió forintos veszteséget produkált, és a korábbi ügyvezető, Kádár Attila májusban sietősen távozott. Tarlós István korábban azt mondta, 2017 végéig ad haladékot, hogy bebizonyítsák a közbeszerzési kft. létjogosultságát, majd közölte, az új vezető bizalmat kap.

Torma Szilvia kinevezése miatt a Jobbik, az MSZP és a DK is tiltakozott.