Judit
2 °C
7 °C

Schiffer szerint baloldali ügyet támogatott, amikor a Jobbiknak aláírt

2017.09.01. 11:22

"Hagyjuk már ezt a baromságot. Én nem a Jobbik, hanem egy konkrét kezdeményezés mellett álltam ki" – mondta az Indexnek Schiffer András arra a kérdésünkre, hogy a bérunió után egyéb kezdeményezésekben is a Jobbik mellé állna-e.

Az LMP egykori vezetője a napokban ugyanis aláírta a Jobbik béruniós kezdeményezését. Erről pedig nemcsak saját Facebook-oldalán számolt be, egy hivatalos fotós által készített képpel. A hír hasonló fotókkal megjelent a Jobbik oldalán is, majd rögtön utána a Jobbikot támogató Alfahír állt elő egy, Schifferrel helyben készült interjúval.

Az egykori LMP-s társelnök-frakcióvezető szerint mindez véletlen: felhívta a Jobbikot, hogy hol tudna aláírni, amire ők az Árpád hídi lerakatukat javasolták. Az aláírást ott véletlenül pont egy Alfahírben is dolgozó jobbikos vezette, aki így nagy szerencsével meg is interjúvolhatta a politikust. Schiffer szerint nincs szó arról, hogy a Jobbikkal együttműködve egy kampányban vett volna részt.

"A Pride betiltásával, vagy a választójogi cenzusos agymenéseikkel nem értek egyet" - hangsúlyozta.

Schiffer lapunknak azzal érvelt, hogy klasszikus baloldali ügyet támogatott:

Nem nekem kellene magyarázkodnom, hanem azoknak, akik baloldali zászlókat lengetnek húszon éve, és nem vették észre, hogy nő a bérkülönbség nyugat és kelet közt.

Schiffer a Facebookján így magyarázta kiállását: „... negyedszázaddal ezelőtt a rendszerváltó politikai és főként megmondó elit azzal bolondította az embereket, hogy a rendszerváltás, meg az uniós csatlakozás majd a gyerekeiteknek elérhetővé teszi a nyugati béreket. Arról nem volt szó, hogy a mai fiatalok ezt csak akkor érhetik el, ha nyugatra költöznek. Akik akkor tudatosan hazudtak, ma fanyalognak a kezdeményezés miatt. Nyilván a béruniós kampánytól senkinek nem fog nőni a bére egyetlen fillérrel sem. Valahol azonban el kell indítani egy folyamatot, ami egy másik Európához, a tőke Európája helyett az emberek Európájához visz közelebb, ahol egyenlő munkáért egyenlő bér is jár.”

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?