Paulina
16 °C
20 °C

Indulhat az aláírásgyűjtés arról, hogy 12 évig ne évüljön el a korrupció

2017.09.05. 12:50

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi döntését helybenhagyva hitelesítette a korrupciós cselekmények jelenleginél hosszabb, legalább 12 éves elévülési idejéről szóló népszavazási kérdést kedden - tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben a honlapján.

A Vágó Gábor, korábbi LMP-s parlamenti képviselő által magánszemélyként benyújtott kérdés úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?

Ahhoz, hogy valóban népszavazás is legyen a dologból, 200 ezer aláírást kell összegyűjteni. Szintén Vágó Gábor indította el az állami cégvezetők bérplafonjáról szóló kezdeményezést, ebben már gyűjtik az aláírásokat.

Az NVB május elején hitelesítette a kérdést, indoklása szerint az megfelel a törvényi feltételeknek, az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, nem pedig tiltott tárgykörbe. Miután az NVB tagjai 5:5 arányban szavaztak, Patyi András elnök hitelesítést támogató voksa döntött. Az NVB határozata ellen fellebbezést nyújtottak be, így került a Kúria elé az ügy.

A fellebbező Melles Marcell, az Alapjogokért Központ munkatársa, aki beadványában a többi között amellett érvelt, hogy a kérdés nem egyértelmű.

A Kúriának a felülvizsgálati kérelmet elutasító és az NVB döntését helybenhagyó határozata szerint az NVB jogszerűen döntött a népszavazási kérdés hitelesítéséről, a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a kérdés kizárólag egyféleképpen értelmezhető, és arra irányul, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el. A Kúria honlapján a közlemény mellett a határozat teljes szövege itt olvasható.