A dinnye miatt indult, brutális cigány–nem cigány-háború lett belőle

Látszólag minden a savanyítani való dinnye miatt történt. 

Az indulatos, brutális és nagy hatású összecsapás a kétegyházi cigányok és nem cigányok között azzal kezdődött 1992 szeptemberében, hogy egy egész kocsi dinnyét hozott egy gazda a kétegyházi Gulyás családhoz. A közelben élő Csurár családból a faluban régóta közutálatnak örvendő, többek által bűnözőnek tartott Péter nevű fiatalember kért a dinnyéből, hogy kapott-e, az részletkérdés, az viszont már fontosabb, hogy a dinnye apropóján, de valójában a már hosszú ideje húzódó feszült viszony miatt hatalmas verekedés tört ki Gulyásék és Csurárék - vagy ahogy a faluban ismerték őket, a Bábisék - között. Egy korabeli tudósítás szerint Gulyáséknál a családfőt vasvillával fejbe is verték.

Másnap, éppen 25 évvel ezelőtt, 1992. szeptember 8-án este egy Kamaz érkezett a Csurár-ház elé, tele nem cigány helybéliekkel. A falubeli férfiak nuncsakukkal, botokkal, Molotov-koktélokkal fegyverkeztek fel, a Kamaz pedig „nekiment Csurár Péter portájának, keresztülgázolva az udvaron álló személygépkocsin. A jövevények egy része bontani kezdte a ház tetejét, más része pedig az elmenekült Csurárok után eredt. Csurár Gábort megtalálták, és összeverték” - írja Solt Otília a Beszélőben az esetről megjelent tudósításában.

Már az előző napi dinnyés esetnél is járt a rendőrség a faluban, de szeptember 8-án a korábbinál is sokkal nagyobb erőkkel érkeztek a megyei rendőrség tagjai. A felbőszült kamazos csapat ugyanis nem állt meg a verekedésnél, Molotov koktélokkal dobálták meg a Csurár család házait, felgyújtották az egyiket, szétbontották a másikat. A tűzoltóság eloltotta a tüzet, a rendőrség intézkedett és öt, más források szerint hat nem cigány férfit letartóztattak, akiket az őrjöngő kamazos csapat tagjaként azonosítottak.

A nem roma falubelieknek nagyon nem tetszett, hogy nem a szerintük agresszív cigány férfiakat ültették le, hanem a szerintük jogosan bosszút álló nem cigányokat, és a községi kultúrházba vonultak. Ott több száz kétegyházi lakó hangosan, haragosan és indulatosan, olykor önkontrollt vesztve több napon át kitartva követelte a vizsgálati fogságban lévő fiatalok szabadon bocsájtását az általuk garázdálkodóknak és bűnözőknek ítélt Csurár testvérek és szülők elűzését a faluból.

Kőszegi Edit és Szuhay Péter néprajzkutató az eseményeket és az azt követő történéseket feldolgozó Szemembe megy a bánat című dokumentumfilmjében is látható, ahogy a községi kultúrház minden négyzetcentiméterét elfoglalják az ordítozó, izgatott falubeliek. Egy élénken gesztikuláló, fekete mellényes férfi mondta ki a gyűlésen, amit a tapsorkánból ítélve mindenki akart: 

ezt a családot, amelyiket máshol nem tűrték meg, mert gazemberséget csinált és tizenvalahányszoros visszaeső bűnöző, ki kell toloncolni, nem hogy próbálkozzunk ezzel, azzal, mint a Roma Parlament akárkije, hogy majd ő beszél vele.

Merthogy a 25 évvel ezelőtti gyűlésen nemcsak a megyei rendőrfőkapitány és az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi vezetője próbálta személyesen lecsillapítani a kedélyeket, de például a Roma Parlament képviselője is. Volt, aki hitt a párbeszédben, Szuhay Péter pedig azt mondja, a rendőrség és a polgármester pedig - tévesen - azt képzelte, hogy majd egy tekintélyes cigányember vajdává való kinevezése oldja meg a problémát. Azaz, hogy a cigányok maguk között teremtsenek rendet. Annyira forrongott a falu, hogy az egész ország Kétegyházáról beszélt, forgatott a Fekete Doboz stábja is, az MTI pedig rendszeresen beszámolt az eseményekről. Kisebbségi vezetők könyörögtek a lakóknak, hogy segítsenek a helyzetet konszolidálni és az egyik roma szervezet közleménye szerint "párbeszéd útján szíveskedjenek a békés megoldásra törekedni."

A harmadik népgyűlési estén a rendőrség engedett az indulatos kétegyháziaknak, és

 Ugyanezen az estén újabb tűz ütött ki egy cigány háznál, a tüzet ugyan eloltották, de a roma családok annyira féltek, hogy elvitték a gyerekeiket más településeken élő rokonokhoz, és az utcán éjszakáztak.

De miért történt ez az egész?

A korabeli rendőrségi és politikai nyilatkozatok szerint nem etnikai jellegű volt a kétegyházi eset. Két héttel az események után a nagypolitika is bekapcsolódott: egy újabb népgyűlésre két országgyűlési képviselő is a faluba látogatott. Az SZDSZ-től Hága Antónia, a Független Kisgazda Párt részéről pedig Ómolnár Miklós, aki azóta a politikusi nyeregből a médiapiacra nyergelt. Az MTI korabeli cikke szerint Hága Antónia azt mondta, hogy a magyar, román, cigány lakosságú Kétegyházán közbiztonsági és nem etnikai kérdés miatt szabadult el a pokol. Ómolnár szavai szerint pedig

ha ők történetesen ,,hottentották", és nem cigányok, akkor is hasonló sorsra jutnak.

A Kétegyházán akkor és azóta is kutató néprajzos, Szuhay Péter szerint viszont a dinnyés esetből kialakult indulatos konfliktus a cigányok és magyarok közötti együttélés számtalan addig rejtett konfliktusa, két értékrend összeegyeztethetetlensége nyilvánult meg. Az eset sokáig emlegetett közéleti kérdésként szerepelt, 1992 októberében még a Belügyminisztérium politikai államtitkára is felszólalt és hevesen hárította a kormány felelősségét. "A Belügyminisztérium nem láthat el ítélkező szerepet, de közvetlen felelősséget sem vállalhat egy hosszú idő óta, a község lakosságának belenyugvásával, a megfélemlítettség állapotának elfogadásával kialakult helyi konfliktusban" - írta levelében Morvay István államtitkár az MTI beszámolója szerint. 

 "A helybeliek egy ideig gondosan ügyeltek arra, hogy a faluban kirobbant konfliktust ne cigánykérdésként, hanem pusztán Csurár-kérdésként (vagyis egy családra, illetve egy kisebb rokonsági rendszerre szorítva) kezeljék. Ennek ellenére a nyilvános népgyűléseken elég sok olyan elszólás hangzott el, melyből kiolvasható volt, hogy a probléma alapvetően cigánykérdésként jelenik meg" - írja Szuhay Péter néprajzkutató a Ki az ember? című tanulmányában. Ebben összegyűjtötte, hogy miként vélekedtek a helyiek a cigányokról: alapvetően rendkívül irritálták őket, mert szerintük a romák lopnak, hangosak, piszkosak, lusták és haszontalanok voltak. A helyi cigányok közül viszont sokan dolgoztak a TSZ-ben, illetve lókereskedésből tartották fent magukat, és Szuhay kutatása szerint a munka fontossága központi szerepet játszott életükben.

A kedélyek csak a dinnyés estét követően hetekkel később csillapodtak le, amikor a deviánsnak tartott, és szétvert Csurár-család engedett a népakaratnak és megüzente, hogy elmegy Kétegyházáról. Továbbá a megyei kapitányság megígérte, hogy rendőrörsöt telepít a faluba.

Szuhay Péter az Indexnek azt mondta, hogy az etnikai arányok nem változtak döntően az elmúlt huszonöt évben Kétegyházán, ma már alapvetően békésen él a román, magyar és cigány közösség. Ritkán kerül elő ma már az egykori etnikai háború a beszélgetésekben.