Valér
-2 °C
0 °C

Csak nem akar összejönni a DK-s polgármester felfüggesztése

2017.09.11. 17:54

Hiába hívták össze a XV. kerületi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülését, ismét nem sikerült a Fidesznek elérnie, hogy felfüggesszék Hajdu László DK-s polgármestert a tisztségéből. A Fidesz ugyanis a helyszínen visszavonta az erről szóló javaslatát, így szavazás sem volt - értesült az Index.

Hajdu Lászlót a Fidesz már júniusban is fel akarta függeszteni, de akkor nem mentek el az ülésre a fideszes képviselők. Mivel az ügynek korábban megnyert MSZP-s Móricz Eszter is távol maradt, nem tudott szavazni a fegyelmi eljárásról a testület. Hajdu tehát maradt a helyén.

A helyi Fidesz azért kezdeményezte a fegyelmi eljárást, mert a polgármester nem hajtott végre két, a testület által elfogadott határozatot. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a fideszesek egy óvodafelújításra akartak költeni pluszpénzt, a polgármester azonban túlárazottnak tartotta a közbeszerzést, ezért nem volt hajlandó elrendelni a pénz kifizetését a költségvetésből. 

A helyzet különlegessége az volt, hogy a Fidesz az eljáráshoz eleinte néhány ellenzéki képviselőt is megnyert, a helyi MSZP és a helyi Jobbik is támogatta azt. A Jobbik később visszakozott, Móricz Eszter ellen pedig etikai eljárást indított az MSZP, majd a kizárása mellett döntött. Úgy tudjuk, jogilag még nem zajlott le a kizárás, de már csak a formális eljárás van hátra.

A történetnek ezzel nincs vége, a Fidesz ugyanis arra készül a helyszínen elmondottak alapján, hogy újra beterjeszti majd a felfüggesztésről szóló indítványát.

Hajdu puccsot emleget

Hajdu László polgármester az Indexnek küldött közleményében azt írta:

beszéljünk világosan: a törvényesen megválasztott polgármestert a Fidesz politikai gyámság alá próbálja vonni. 

A mostani ülésre benyújtott másik fideszes előterjesztésről, amely a polgármesteri jogkörök megvonásáról szólt volna lényegében, és amelyet nem fogadtak el a képviselők végül, Hajdu azt írta: "ezzel a legegyszerűbb napi szintű beszerzések, akár egy kisebb tétel nyomtatópapír- vagy írószervásárlás is bizottsági hatáskörbe került volna. Nem más volt ez, mint egy hatalomátvételi kísérlet: a pécsi és az esztergomi példához hasonlóan puccsal próbálkozott a kerületi Fidesz-KDNP a 2014-ben törvényesen megválasztott polgármester és képviselő-testület ellen." Szerinte a fideszesek "nyíltan szembe akartak menni a törvényességgel és az alkotmányossággal, semmibe véve a kerületben élők korábbi döntését."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!