Kisrepülővel mentik ki a karibi térségben rekedt magyarokat

2017.09.11. 23:09

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfő délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén kilenc magyar rekedt. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában később már arról beszélt, hogy az eddig ismerteken kívül még hét-nyolc magyar állampolgár lehet a katasztrófa sújtotta területen, kimenekítésük azonban már folyamatban van – írja az atv.hu.

A magyar külügy most nem vár más országok segítségnyújtására, hanem Dominikán béreltek egy 14 fős repülőgépet, most várják, hogy megkapják a repülési engedélyt.

– mondta Szijjártó, azt is hozzátéve, hogy a magyar légierőnek nincs olyan gépe, ami el tudna addig repülni, egyelőre viszont csak katonai gépek leszállását engedélyezték. Kapcsolatot teremteni is csak naponta kétszer, nagy nehézségek árán tudnak, így szervezetlen a mentés, de egy ilyen katasztrófa esetén nem is lehet jobban felkészülni – jegyezte meg a miniszter.

Szijjártó korábban arról beszélt, hogy a holland külüggyel egyeztetnek, ennek érdekében adott utasítást arra is, hogy kibéreljék a repülőgépet, emellett pedig egy amerikai hajóval is kapcsolatban álltak, a műsorban azonban elmondta, mindkét ország világossá tette, hogy először a saját állampolgáraikat mentik ki.

A külügyminiszter megjegyezte, a magyar-holland konfliktusnak ehhez szerinte semmi köze, a hollandok akkor se tudnának gyorsabban segíteni, ha békésebben telnek az elmúlt hetek. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy némileg rendeződött a hollandokkal a kapcsolat, de Tallinnban még találkozik egymással a két ország miniszterelnöke, ezt követően lehet majd újra számítani a kölcsönös tiszteletre.

A miniszter emellett beszélt többek közt az azeri baltás gyilkos ügye körüli gyanús utalásokról is, melyekről nálunk is olvashattak. Ezzel kapcsolatban azt mondta, 

nem tudja, csak reméli, hogy egyetlen magyar kormánytagnak sincs ehhez köze.

Mint mondta, jó lenne, ha mihamarabb kivizsgálnák az ügyet, hogy ne legyenek hamis, gyalázatos utalgatások.