Rekordot döntött a terror miatt őrizetbe vettek száma Angliában

2017.09.14. 12:56

Majdnem 70 százalékkal emelkedett és rekordot döntött a terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával Nagy-Britanniában őrizetbe vettek száma a júniussal zárult egy évben - közölte a brit belügyminisztérium alapján az MTI. A vizsgált tizenkét hónapban 379 embert vettek őrizetbe terrorgyanú alapján, 68 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Ez a legmagasabb éves adat azóta, hogy 2001-ben elkezdték a statisztika rendszeres évi összeállítását.

A tavaly júniussal zárult egy évben 226 őrizetbe vétel történt terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával.

Az őrizetbe vett emberek közül eddig 123 - 32 százalék - ellen emeltek vádat, 189 embert - az őrizetbe vettek felét - vádemelés nélkül elengedtek.

Az idei első fél év végén 204 ember volt rács mögött - 78 százalékuk elítéltként, 22 százalékuk vizsgálati fogságban - terrorizmushoz kapcsolódó cselekmények miatt, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A brit belügyminisztérium összesítése szerint 91 százalékuk szélsőséges iszlamista, 5 százalékuk szélsőjobboldali, 4 százalék egyéb szélsőséges nézeteket vallott.

Az idei év első felében három hónap alatt négy terrorcselekmény történt Nagy-Britanniában.