A honvédség szállítógépei már minisztereket sem képesek szállítani

D  US20110522011
2017.09.19. 08:49 Módosítva: 2017.09.19. 08:52

Interjút adott a Magyar Időknek Benkő Tibor, a honvédség vezérkari főnöke. A honvédség felújított és új szállítógépeket akar beszerezni, mert a most használt An–26-osok 40-45 évesek, és eljárt felettük az idő. 

  • A Magyar Honvédség hadrendjében csak néhány An–26-os gép áll szolgálatban, amely flottából – katonai értelemben – a minimálisan szükséges repülőgép sincs meg. 
  • Az Irma hurrikán miatt Saint Martin szigetén rekedt magyar állampolgárok evakuálásához repülő­gépet kellett bérelni, mert a honvédség nem tudott ehhez légi járművet adni.
  • Idén a tallinni informális védelmi miniszteri találkozóra utazott a tárca delegációja. Akkor egy olyan műszer hibásodott meg, amelyik a repülés biztonságát ugyan nem befolyásolta, de a szabályok értelmében a gép a leszállása után csak akkor folytathatta az útját, amikor itthonról kivitték a megfelelő alkatrészt, és kicserélték. 
  • Tavaly műszaki hiba miatt nem tudott felszállni az Áder János köztársasági elnököt a csíksomlyói búcsúba szállító honvédségi repülőgép, ezért az államfő kénytelen volt bérelt géppel utazni.  
  • Évente 400-600 millió forintot költ a Magyar Honvédség a repülőgépek bérlésére.
  • 2018-ban jelenhetnek meg az első használt, de korszerű és megfelelő potenciállal bíró repülőgépek, amelyek hadrendbe állhatnak.
  • 2019-től új repülőgépek beszerzése is megkezdődhet, de a vezérkari főnök azt nem mondta, milyen típusú gépekről van szó, honnan szerzik be őket, és mennyibe kerülnek. 
  • A felújított és új gépekkel a honvédség bérszállí­tási feladatokat is vállal majd. 

Borítókép:  Katonai tiszteletadás mellett fogadják az afganisztáni közlekedési balesetben meghalt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait hazaszállító An–26 típusú katonai szállító repülõgépet  a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezsõ Repülõbázison. (2013) MTI Fotó: Ujvári Sándor