Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A Soros-terv sokkal komolyabb veszély, mint eddig gondoltuk

soros danger
2017.09.22. 11:07
Miközben még a Wikipédián sem tudják egyelőre eldönteni, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy Soros-terv, Csömörön a kormány most csütörtökön szintet lépett, és egy lakossági fórum keretében ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd, alkotmányjogász, elemző, a CÖF jogi kabinetjének vezetője és Tuzson Bence, Csömör országgyűlési képviselője és propagandaminisztériumi államtitkár beszélt arról, hogy mit is jelent valójában a Soros-terv. Röviden annyit, hogy rajtunk kívül mindenhol és mindenkinek lőttek, hosszabban meg mindjárt elmondjuk részletesen.

Már az esemény alapján kihagyhatatlannak tűnt a Civilek Soros György hálójában – 20. Csömöri Polgári Esték című rendezvény a csömöri művházban, hiszen az elmúlt időszakban már nem is igazán Soros Györgyről szól a kormány kommunikációja, hanem egy bizonyos Soros-tervről, amiről még nem derült ki pontosan, hogy mi is áll benne, de az biztos, hogy nekünk, magyaroknak semmi jó nem származik belőle. (Sorosnak amúgy valóban volt egy cikke 2015-ben, melyben leírta, hogy szerinte miért és hogyan kéne emberi jogi alapra helyezve egységesíteni az EU menekültpolitikáját.) Éppen ezért vettem fel régi, ballagási öltönyömet, vettem ki liberálbolsevik pirszingemet, és öltöztem fel ehhez az eseményhez – ha nem is romantikus kistérségi megbízottként – méltóan, nehogy esetleg a tisztes közönség provokátort kiáltva megfosszon engem e bizonyos terv leleplezésének lehetőségétől.

Szerencsére a csömöri művházban egészen az esemény végéig senki sem jött rá, hogy a Soros-tervet kiszolgáló, az ellenzék helyét átvevő, legitimációs szempontból erősen kérdéses helyen dolgozom, de ne is szaladjunk ennyire előre, haladjunk szép sorjában. A művházban úgy 40-50 ember volt kíváncsi a Baczkó Norbert (róla itt lehetett korábban olvasni) által szervezett rendezvényre, ami rögtön azzal kezdődött, hogy mennyi érdekes személyiség fordult már meg ezeken a rendezvényeken korábban, Bayer Zsolttól kezdve fradista sportolókig. A javában már inkább a nyugdíjas éveit taposó közönségnek szerencsére nem kellett végighallgatni az összes nevet, mert megérkezett ifj. Lomnici Zoltán, hogy végre tényleg szó eshessen a valóban fontos kérdésekről. Pontosabban – mint az végül kiderült – egyetlen egy kardinális kérdésről:

Mi a célja Soros Györgynek a Soros-tervvel?

Hivatalosan egyébként ennél szélesebb spektrumon vizsgálták a meghívottak a témákat. Az esemény leírása alapján az alábbi sorrendben haladtunk tematikailag:

  1. Mi az a Soros-hálózat?
  2. Mik azok az NGO-k?
  3. Mi történik Macedóniában?
  4. Mi köze lehet ennek a magyar választásokhoz?
  5. Mi az a Soros-terv?

Lomnici és Tuzson segítségével megpróbáljuk megválaszolni mindegyik kérdést.

1. Mi az a Soros-hálózat?

Mivel Tuzson egy fontos kommunikációs tréning miatt késett, Lomnici nyitotta meg a témát, és rögtön azzal kezdte, hogy már maga is unja, hogy a családtagjairól nem beszélt még annyit, mint erről az emberről, de apáink, nagyapáink óta tudjuk, hogy igenis vannak olyan témák, amelyekkel a társadalomnak, ha kell évekig, évizedekig foglalkoznia kell. Mint elmondta, van egy vele ellenkező világnézetű szomszédja, akivel gyakran csipkelődnek, ilyenkor a szomszéd például kinéz az égre, és megállapítja, hogy "Hát, már megint borús ez a Soros" – utalt gondolom arra, hogy a folyamatos kormányzati sorosozás már tényleg kezdi elvenni az emberek eszét.

A hahotás kitérő után persze rögtön belecsapott a közepébe, és szépen elkezdte felépíteni a mondandóját, aminél határozottan kikötötte, hogy bizony itt a közönség csak nagyon minimális szinten fog véleményt hallani, tényeket annál többet. Ezt alátámasztva rögtön felhívta az emberek figyelmét Konrád György ATV-s szereplésére, mint bizonyíték, hogy tessék, a tévében is kimondják, mik Soros György céljai, majd utána belekezdett a nyitott társadalom működésének és értelmének felvázolásába. Ami a következőképpen néz ki: 

Karl Popper Soros György szellemi mentora -----> tőle tanulta a nyitott társadalom elméletet -----> aminek a lényege a homogén társadalom lerombolása.

Ezt Alessandro Bruno írásával támasztja alá, akiről elég sok helyen olvasni, hogy másokkal ellentétben tökéletesen mögélát Soros György afrikai beruházásainak. Lomnici három lépésre szépen le is bontotta, hogy miként is működik mondjuk egy afrikai országban a Soros-rendszer:

  1. Először civil szervezetek hoz létre az országban, hogy erősödjön a "Soros-brand".
  2. Ezután gazdasági befolyást szerez.
  3. Majd a végén politikait is.

Ez olyannyira működik, hogy Lomnici szavai alapján Soros nem is igazán országokra, hanem komplett kontinensekre szabja az ilyen irányú törekvéseit, amiben például a Helsinki Bizottság segít neki. Magyarországon ennek a három lépésnek volt a része a CEU létrehozása és az ösztöndíjprogramok elindítása, bár utóbbit Lomnici szerint már egyébként is okos, elitiskolába járó diákok kapták, szóval azért, na.

Egyébként az este egyetlen bóknak vehető megjegyzése is itt hangzott el, amikor Lomnici bevallotta, hogy "ebben a zárt logikai rendszerben valóban volt pozitív hozadéka is" a Soros-tervnek, de az nem derült ki, hogy itt arra gondolt, hogy többek között Orbán Viktor is Soros-ösztöndíjjal tanult külföldön, vagy csak arra, hogy segítettek okos embereknek még okosabbá válni. Valószínűleg ez a nem várt kedves gesztus zökkenthette ki Lomnicit is, mert innentől kezdve az elején még név szerint említett cikkek, szerzők és források után már csak általánosságban blogokat, később már ennyit sem említett bizonyítékként a mondandójára.

Magára a kérdésre szép lassan kezdett megjönni a válasz, de Lomnici hirtelen pár fokkal érzelmesebb hangnemre váltott, és egy kis hazafiasságot is belevitt a témába. Például miért nem mozdítják a kisujjukat sem a Soros-szervezetek az ukrajnai magyar nyelvtörvény miatt? Sajnos túl gyáva voltam bekiabálni, hogy a Parlament előtt tartott emiatt tüntetést a kormány által Soroshoz kötött szervezetek és az ellenzék nagy része, szóval inkább csak idelinkelem. Mondjuk lehet, Lomnici sem várt választ, mert gyorsan eljutott A Nagy Betűs Kérdésig:

Mi Soros György célja?

A konkrét válaszra még mindig várni kell, helyette megtudjuk, hogy Soros az okos, elitgyerekeken kívül sosem foglalkozott a magyarokkal, illetve igen, de akkor azok is valamilyen kisebbséghez tartoznak. Mindeközben milliókat telepít be, nem foglalkozik a többségi társadalom akaratával és olyan fontos nemzeti ügyekkel, amik Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és más külhoni, de magyarlakta területeken történnek. Aztán végre Lomnici mondott valami tényleg kézzelfoghatót is. "Az a cél, hogy a fehér faj eltűnjön, a nemzetek eltűnjenek" – és ahogy ezt kimondja, az egyik idős hölgy úgy elkezd köhögni, hogy ki kell mennie a teremből. Igen, ez egy kemény téma, és lehet, hogy jobb is, hogy nem hallotta, hogy a Lidlnek vagy a Mercedesnek mindegy is, hogy migráns vagy német állampolgár veszi a termékeit, a több profit a lényeg. Illetve hát Mercedest még nem vesznek, gondolom arra utalt ezzel Lomnici, hogy a bevándorlók egyelőre még elég szegények, szóval majd jóval később lesz csak pénzük ilyen márkás autóra.

Röviden a válasz a feltett kérdésre: A Soros-hálózat egy oktatási rendszerek és civil szervezetek mögé rejtett politikai és gazdasági befolyás, aminek köszönhetően a nyugati cégek még nagyobb profitra tehetnek szert.

2. Mik azok az NGO-k?

Maga az NGO kifejezés talán egyszer hangzott el, akkor is Baczkó Norbert moderálásában, maga Lomnici és később Tuzson is úgy gondolta, hogy nem szabad ilyen ismeretlen szavakkal megzavarni a közönséget, és maga Baczkó is beszállt annyival a munkába, hogy összegyűjtötte (szubjektív gyűjtés, ahogy ő maga fogalmazott) a Soros-hálózat tagjait: Eötvös Károly Intézet, TASZ, Helsinki Bizottság és a Transparency International neve az, ami elhangzik. Lomnici valamiért hamar túllép ezen a szép gyűjtésen, és már arról beszél, hogy Soros hogyan vette el a zsidók vagyonát a nácikkal, hogy Orbán kormányát maffiaállamként jellemezte, amivel konkrétan megtámadta az országot.

Itt kicsit kezd szétesni az egyébként is elég ingoványos talajon álló előadás, sehol egy forrás, a kivetítővászon ott árválkodik a háttérben kihasználatlanul, és Lomnici láthatóan össze-vissza csapong a témán belül. Végül valahogyan kilyukadt oda, hogy ki kezdte ezt az egész meccset (!), Soros és a bevándorló országok, vagy Orbán és a nem bevándorló országok, de végül biztosan állítja, hogy természetesen Soros. Ezután egy huszárvágással eljutunk oda, hogy ha beütjük a Google-ba, hogy "civil szervezet", akkor az első ötezer (!!!) találat valamilyen Soros-szervezetet dob ki. Mivel a Google sokszor már a korábbi kereséseink alapján dobálja ki a találatokat, ezért lehet, hogy Lomnicinak tényleg 5000 Soros-szervezet jön ki a civil szervezet szóra a Google-ben, de nekem az első, hirdetés miatt kiemelt helyen szereplő találaton kívül egyetlen Soros Györgyhöz köthető találat se jött ki az első oldalon.

Nyilván itt egy kicsit jobb lett volna, ha vélemény helyett tényekre támaszkodik Lomnici, de már rögtön ott tartunk, hogy ezek a szervezetek már 2006-ban is aktívak voltak, amivel rengeteg mindenre utalhatott, de arra valószínűleg nem, hogy 2007-ben az Soros-féle TASZ védte Orbán Viktort, amikor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium beperelte azért a kijelentéséért, hogy a rendőrök a 2006-os zavargások alatt parancsra verték össze az embereket.

Szóval most éppen a Gyurcsány-időszakban járunk, Lomnici pedig úgy hánytorgatja a múltat, hogy közben összeköti a jelent és a jövőt is. Például az OLAF most minden ügyben nyomozást indít Magyarország ellen, és magasabb most a korrupciós indexünk, mint az MSZP-kormányzás alatt, pedig a 4-es metróhoz hasonló korrupciós balhéja egy sem volt a mostani kormánynak. Ja, és Gyurcsány Ferenc is inkább vízágyút vetett 2006-ban ahelyett, hogy a határt védte volna, és ezt érdemes még most az eszünkbe vésni, hátha egyszer felbukkannak bizonyítékok arra, hogy már 2006-ban tömegével szöktették a migránsokat Magyarországra, csak Soros leleplezéséhez hasonlóan erre is éveket kellett várni, hogy valaki végre ki merje mondani.

Aztán végre megérkezik Tuzson Bence, akit séta, majd ülés közben is külön megtapsol az egybegyűlt közönség, így én is. Fogalmam sincs, milyen kommunikációs tréningen lehetett, de az biztos, hogy Lomnicival nem beszéltek össze az esemény előtt, mert nekifutásból elmondta tök ugyanazt még egyszer. Nyitott társadalom, nemzetállamok megszüntetése, a már jól ismert formula, de szerencsére Tuzson sem azért dolgozik a propagandaminisztériumnál, hogy ilyen szépen meg legyen kötve a nyakkendője, hanem azért, mert képes még Lomnicire is kőkeményen rálicitálni. A Soros-terv valódi célja egy úgynevezett Világkormány létrehozása, és ehhez már el is foglalták a brüsszeli adminisztrációt, és beszivárogtak az Európai Parlament nem csak baloldalába, de bizony a jobboldali képviselők közé is.

A feloldódott ember a jövő európaija. Ennek a vége a világkormány létrehozása lesz. Ez a Soros-terv

– mondta Tuzson, és már álltam is volna fel a helyemről, hogy a kardinális kérdésre végre itt egy erős, egyenes, karakán válasz. A nyikorgó székem miatt rámszegeződő fürkésző tekintetek aztán kissé eltolták a menekülést, így rendesen végighallgattam Tuzson elemzését is például Franciaországról, ahol migránsokkal oldják fel a nemzetiséget, de megemlíti Ausztriát is, ahol már a hatéves iskolások körében több a muszlim, mint a keresztény, de nem csak a forrását felejti el megnevezni, de azt is, hogy a 19. században egyébként az osztrákokkal közösen foglaltuk el Boszniát és Hercegovinát, ahonnan a legtöbb osztrák muszlim is származik, és 1912 óta létezik az az osztrák törvény, ami védi a muszlimok vallásszabadságát az országban, pont a bosnyák bevándorlók integrációjának érdekében.

Az látszik, hogy a feltűnően jobb kiállású és jobban kommunikáló Tuzson végre képes érzelmeket is kiváltani a nézőkből. A muzulmán többségű osztrák általános iskolák hallatán halk elégedetlenkedést hallani, aminél csak az okoz még nagyobb zsörtölődést, amikor elhangzik, hogy Soros minden bevándorlónak 9 millió forintot adna beilleszkedére. Igen, 9 millió forintot, ez még itt Csömörön is elképesztően sok pénz a helyiek reakciója alapján.

De szerencsére nincs semmi gáz, csak a kerítés állíthatja meg a migrációt, és szerencsére nekünk pont van ilyen. És talán ennek is köszönhető az az este folyamán sokszor hangoztatott, de semmilyen cikkel, linkkel, tanulmánnyal alá nem támasztott megállapítás, hogy Magyarország benne van a világ 10 legbiztonságosabb országában. Egy gyors keresés szerint sem az Independentnél, sem a Business Insidernél nem vagyunk még a bővebb listán sem, pedig Tuzson külön kihangsúlyozta, hogy ez az egész világra vonatkozik.

Itt végre kialakul egy közös párbeszéd Lomnici és Tuzson között, de még bőven nem értünk a végére, szóval legyen elég annyi, hogy a sok migráns miatt Németországban már próbaválasztásokat is tartanak, amiről Lomnici szerint cikkek is vannak, de sajnos annak ellenére sem találtam "német próbaválasztások" keresésre semmit magyar nyelven, hogy azért bőven van kormányközeli médiafelület, ami igazán foglalkozhatna egy ilyen komoly témával. Mindegy is, mert Lomnici ezután egyszerűen megállapította, hogy a szírek fele funkcionális analfabéta, és haha, még, hogy szír agysebészek meg hasonló mendemondák. Ezt azért hozta fel, hogy valahogy felvázolja, 300 ezer, nagyrészt analfabéta szír nem tudna rendesen kiállni a saját jogaiért a bíróságon, szóval ezeknek segítenek bizonyos szervezetek. Itt hangzik el végre a válasz a feltett kérdésre:

Brüsszel+embercsempészek+civil szervezetek kontra nemzetállamok

Ezt az egyszerű formulát fűszerezi meg Tuzson még annyival, hogy Angela Merkel már olyan jogszabályt készít elő, ami kiköthetné, hogy a német ipar által igényelt migránsokat kelljen csak befogadni, a többieket meg szétosztanák Európában. Vagyis nem kell a kvóta, és a közönség most akkorát szisszen egyszerre, hogy abba beleremeg a művház függönye.

Röviden a válasz a feltett kérdésre: Az NGO-k olyan civil szervezetek, amik migránsokat hoznak Európába, hogy eltűntessék a fehér fajt.

3. Mi történik Macedóniában?

Az est kétségkívül legegzotikusabb kérdésénél komplett tematikai káosz alakult ki attól a ponttól, hogy Baczkó elmondta, elolvasott egy könyvet, egy másikat meg most olvas, az egyiket Srđa Popovics, a másik Saul Alinsky írta. Itt Lomnicivel ugyan kialakult egy különleges irodalmi közös nevező, cserébe mi, laikus érdeklődők totál elvesztettük a fonalat. Címszavakban arról, hogy mi történik a Macedóniában:

  • Drága jó civilek jópofa trükökkel próbáltak diktátorokat buktatni.
  • Ezután már nem liberális kormányok megdöntésére küldték őket.
  • Popovicsot a CIA és az amerikaiak pénzelték.
  • A Trump elleni tüntetések semmik ahhoz a barikádhoz képest, amit 2006-ban emeltek a Ferenciek terén.
  • Fekete-Győr András betört az Origóba és ezek az emberek a törvény fölé helyezik magukat.
  • Az agresszív, hangos kisebbség az V. kerületre összpontosítja az erejét.
  • Jön a forró ősz.

Ha az nem is derült ki, hogy mi történik Macedóniában, azt legalább Tuzson elmondja, hogy az elmúlt időszak tüntetéseinek azért volt az Oktogon a központja, mert itt akarták kialakítani a budapesti Majdan teret, ahonnan az ukrán polgárháború is elkezdődött. Ez nem jött össze, de a Parlament elé épített agóra pont ezt a célt szolgálja majd a jövőben, hogy a közelgő forró ősz (sőt, tél, tavasz!) központja, szimbóluma legyen.

Csak tippelni merek, hogy Macedóniában is valószínűleg megjelentek ilyen párszázalékos törpepártok, illletve ott is tele van a tökük a fiataloknak a kormánnyal, ezért jön folyamatosan a momentumosokkal és diáktüntetőkkel a két előadó, mindenesetre Lomnici tudja a megoldást, és szerinte bőven ráférne a 72 órás őrizet a magyar rendőröket hergelő tüntetőkre, akik festékkel mázolják össze a Köztársasági Elnöki Hivatalt és felmásznak rá, mint a majmok. Lomnici annyira belemelegedik a témába, hogy bohócparádénak és zsiványfarsagnak nevezi ezeket a tüntetéseket, és ezeknek a médiamegjelenésével kapcsolatban azt is megjegyzi, hogy tudjuk, hogy a CNN is hogyan állítgatja be felvétel előtt a tüntető muszlimokat a kamerának.

De ahogyan vesztettek 2010-ben és 2014-ben, úgy most is veszíteni fognak.

Rövid válasz a feltett kérdésre: Forró az ősz Macedóniában? Ott is kampányol a Momentum? Kavarnak a civilek? Valószínűleg ennek a háromnak a kombinációja.

4. Mi köze lehet ennek a magyar választásokhoz?

Lomnici meglepően hiteles Kálmán Olga-paródiával kezd bele egy másik nagy kedvenc témába, a média és az ellenzék összemosásába. Ennek a lényege, hogy Kálmán Olga már nem műsort vezet, hanem politikai tanácsot ad a vendégeinek, amin jót derül a közönség. Joggal, Lomnici tényleg remek Kálmán Olga tud lenni, ha akar. Tuzson gyorsan folytatja is a témát azzal, hogy a 444 és az Index már nem is adja a politikusok szájába a kritikát, hanem a szerzők ezt maguk fogalmazzák meg, ráadásul meg sem kérdezik a másik oldalt. Arról sajnos nem esett szó, hogy Orbán Viktor 10 éve nem ad interjút kormánykritikus sajtóorgánumnak, hogy a Fidesz politikusai, a hivatalok és más állami szervezetek csak a baráti médiával állnak szóba és egyes képviselők szabályosan menekülnek a kamera elől. Ellenben ez a sajtó szervezte meg a Momentum népszavazási kampányát, veszi át az ellenzék szerepét úgy, hogy az újságírókat nem a nép választja meg, és ez legitimációs problémákat vet fel.

Az látszik, hogy így lassan másfél óra után kezd mindenki fáradni, és egyre többször kerül szóba a világ valamerre haladása. Azért csak valamerre, mert tényleg halad, csak nem tudjuk merre. Például Tuzson szerint az európai politikusok emberek helyett már fogalmakat védenek, és képesek a keresztényeket védelmi eszközként kezelni azzal, hogy az arab országokban élő keresztényeket (például a koptokat) kisebbségként kezelik. Ezt a mondatot igazából most sem értem, de azt hiszem Tuzsonnak az a baja, hogy az arab országokban tényleg kisebbségként élő keresztényeket kisebbségnek hívják az európai keresztények.

Viszont nagy baj nincs, mert konkrétan mindenhol rosszabb, de a legjobb otthon. Rosszabb Szlovákiában, rosszabb Romániában, rosszabb a bevándorló országokban, rosszabb igazából bárhol a környéken, mint nálunk, hiszen Magyarország olyan felívelő ágban van most, hogy nem csak erős a gazdaságunk és önálló a külpolitikánk, de a jövőképet nézve is jobb helyzetben vagyunk a szomszédainknál. Olyannyira, hogy 2030-ra ezzel az ütemmel Magyarország a térség gazdasági, kulturális és társadalmi nagyhatalma is lesz. Szerintem itt nem csak én, de Tuzson Bence is tapsvihart, ovációt várt, de ennek elmaradását tudjuk be a késői órának.

Röviden a válasz a feltett kérdésre: A média fog majd kampányolni az ellenzéknek a választásokon, mert annyira, de annyira jobb itt, mint bárhol máshol, hogy ezt le kell rombolni?

5. Mi az a Soros-terv?

Ezek után még becsúszott három nézői kérdés. Az egyikkel kapcsolatban Tuzson elmondta, hogy el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy minden civilizációt be lehet olvasztani, és ezt már a '60-as évek óta tudjuk. Mi viszont már ezt ennél is régebb óta tudjuk, hadd ne kelljen emlékeztetni a török megszállásra.

Azért van szükség erős Európára és erős határokra, hogy hazajöhessenek a magyarok és tudjunk kicsit kereskedni is

– zárta le a témát Tuzson, hogy aztán egy Imre nevű férfi ugyan barokkos körmondatokkal, de csak rákérdezzen arra, hogy  mi a francért nem lehet mondjuk egyszerűen lelőni azokat a tüntetőket, akik felmásznak a Köztársasági Elnöki Hivatalra, hiszen ha valaki a Fehér Házra mászna így fel, azt tuti lepuffantanák, itt meg alkudoznak a rendőrök. És egyébként is, a Soros-terv arról szól, hogy minden családi, baráti, emberi értéket le kell rombolni az egyénig, mert ebben hatalmas üzlet van.

Őszintén szólva fogalmam sincs ezzel kapcsolatban a jogász végzettségű Lomnici miért hozta fel a magyar ügyvédeket és azt, hogy feleslegesen sokan vannak itthon. De mindegy is, mert szerinte a többségük mind balliberális, hiszen van olyan, aki most az Eötvös Intézetben van, de előtte az ELTE-n tanított. Sebaj, évtizedekig nemzeti kormány kell, és minden rendben lesz. Nem úgy, mint az erőszakos, rendőrállam USA-ban (Lomnici a Mokkában hallott egy celebet arról mesélni, hogy szabályosan rettegett az ottani rendőröktől), nálunk még úgyis a béke pártján van mindenki, hogy Juhász Pétert sokan szívesen felkoncolnák.

Az utolsó kérdező arra volt kíváncsi, hogy a meghívottak is érzékelik-e a politikát övező köznépi érdektelenséget, de szerencsére Lomnicinek erre is van csattanós válasza, méghozzá a 98 százalékos igenek aránya a kvótanépszavazáson. Emellett az is fontos, hogy régóta járja az országot, de egyszer sem maradt el ehhez hasonló lakossági fórum, szóval szerinte a betelefonálós műsorokhoz hasonlóan erre is igényük van az embereknek. És tud is jó betelefonálós műsort a Karc FM-en, ha valakinek kedve lenne hozzá.

A köznépi apátia nemlétezésétől eljutunk a bulvárosodó politikáig, amit például az Index és az RTL Klub Híradója is csinál, mert csak így lehet elérni az embereket a témával, de erre utal például Donald Trump megválasztása is. Ennél sokkal rosszabb Tuzson szerint, hogy a fiatalok már csak a Facebookról tájékozódnak, ahol csak az őket érdeklő információhoz jutnak hozzá, és ez olyan súlyos probléma, hogy állítja,

a 18-25 év közti nőket képtelenség elérni hírekkel, és ezek nem is jutnak be a világukba.

Jól mutatja ezt, hogy a Közgáz politológushallgatói nem ismerik fel a napi politikai szereplőket és tájékozatlanok. Ezért a szülők feladata közéleti információkkal ellátni és nevelni a gyerekeket. Erre jó például a plakátkommunikáció, mert az újságolvasás csak a bulváron keresztül működik. Még szerencse, hogy Andy Vajna most vette meg a Borsot!

Rövid válasz a feltett kérdésre: A Soros-terv egy globális társadalmi, kulturális, politikai és pénzügyi destabilizációs manőver, amivel egy nagy Világkormányt akarnak létrehezoni családok, tisztán fehér emberek és nem liberális kormányok nélkül.

Végül még Baczkó bejelentette, hogy az estet szervező Szeretlek, Csömör és a Fidesz közös vaddisznósütést rendez hamarosan, amin jót derült a közönség, hiszen a muszlimok nem esznek disznót. Aztán mindenki hazament békében, szeretetben, egyetértésben.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)