Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Helybenhagyták a menekült gyerekeket rugdosó operatőr elleni ítéletet

2017.10.02. 15:49

Garázdaság vétségében mondták ki bűnösnek Szegeden László Petrát, az operatőrt, aki Röszkénél menekülteket rugdosott, és az erről készült videó elterjedésének köszönhetően a fél világ felháborodását magára vonta, írtuk a tárgyalásról szóló beszámolónkban január közepén. A másodfokú ítélet helybenhagyta az első fokú döntést, és kiegészítette annyival, hogy bár a rúgásai közül "csak" kettőnél lett találat, két gyereket sikerült megrúgnia, de az is garázdaságnak minősül, ahol megpróbálta felrúgni a gyerekét ölben vivő menekült férfit, még akkor is, ha végül nem amiatt esett el a férfi, írja a 444.hu a másodfokú tárgyalásról szóló beszámolójában.

Az első fokú tárgyaláson a bíróság garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki László Petrát, 3 év próbaidőre próbára bocsátotta. Ez azt jelenti, hogy a bíróság nem szab ki büntetést, hanem azt próbaidőre elhalasztja. Ha ez letelik, akkor az elkövető büntethetősége automatikusan megszűnik. Az ítélet nem volt jogerős, az ügyész kihasználta a három nap gondolkodási időt, László Petra és ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett. Az ügyész eredetileg a kiszabható maximumhoz közeli pénzbüntetést, a védelem pedig felmentést kért.

Az eset, amely miatt most felelősségre vonták Lászlót, néhány nap alatt vált a menekültekkel szembeni embertelenség jelképévé 2015 szeptemberében. A jelentős külföldi lapok is beszámoltak róla, és messzire jutottak a Magyarországnak kétes hírnevet hozó képsorok. Még a Trónok Harca színésze is beszólt Lászlónak, megmozdulását megörökítette Badiucao, a híres kínai karikaturista is. Az események 2015. szeptember 8-án történtek a röszkei gyűjtőpontnál. Körülbelül 1300 fős tömeg gyűlt össze, amikor fél kettő körül nagyjából 400 menekült kitört, és futni kezdett a kukoricás irányába. László közvetlenül a rendőrsorfal mögött forgatott ekkor.

László Petra rugdosódása miatt híressé vált egy szír fociedző, aki kisfiával a karján futott, és elesett. Az ő esését nem az operatőr okozta. A vádirat - és az első fokon a bíróság által megállapított tényállás - szerint az történt, hogy egy rendőr megfogta a hátizsákját, ő kiszabadult a fogásból, tovább szaladt László Petra irányába, aki már emelte a bal lábát, de a férfi még azelőtt elesett, hogy László lába hozzáért volna, az esést a rendőr fogásából való szabadulás lendülete okozta.

„A másodfokú tárgyaláson a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a fiát karjában tartó szír férfit. Ők is azzal érveltek, hogy az eljárásban nem vizsgálták megfelelően a támadás motivációit, hogy bűncselekmény történt-e, és ezért vissza kéne küldeni első fokra az ügyet" - írja a 444.hu, ahogy azt is, hogy most a másodfokú tárgyaláson megállapították, hogy László megpróbálta elgáncsolni a férfit, és ez így is garázdaságnak minősül.

A lap beszámolója szerint László Petra ügyvédje továbbra is arról beszélt, hogy a menekültek agresszív módon törtek át a rendőrkordonon, és az operatőr nem is látta, hogy belerúgott egy kislányba, csak védekezésből húzta fel a lábát. Ehhez képest akkor most nézze meg újra, ahogy az operatőr először egy kisfiút rúg talppal combon, majd egy kislányt rúg lábon: