Molnár Gyula: Az MSZP új lehetőséget kapott Botka lemondásával

2017.10.02. 10:47

Hosszú elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatót Molnár Gyula, az MSZP elnöke hétfő délelőtt. Botka László reggel jelentette be, hogy lemond az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, majd Ujhelyi István is lemondott a párt alelnöki posztjáról.

Az MSZP elnöke igyekezett úgy értelmezni a történéseket, hogy Botka azért állt félre, hogy ne legyen ő az akadálya az ellenzéki összefogásnak. Molnár egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy „az MSZP új lehetőséget kapott”.

Molnár azt mondta, hogy „egy komoly kihívó esett el a csatában”, szerinte Botka az elejétől fogva tudta, hogy nem volt könnyű a vállalás, „pontosan tudta, mi vár rá: nemtelen és hazug támadások, pozícióharcok”. Az MSZP megköszöni Botka László küzdelmeit, de folytatni fogja „a karakteres baloldali, szociáldemokrata politikát", „nem hagyjuk magunkra a szavazóinkat, mert a többség kormányváltást akar".

Szomorú pillanat ez, ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni.

Molnár bejelentette, hogy az elnökség a következő dolgokról döntött:

  • Tárgyalódelegáció áll fel, amelynek tagjai Molnár Gyula és Hiller István mellett Tóth Bertalan frakcióvezető lesz.
  • Haladéktalanul megkezdik a tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal.
  • Először az egyéni kerületekben kell megállapodni, utána lehet a listáról egyeztetni.
  • Még idén kongresszust tart az MSZP, ezen hagyják jóvá a jelölteket.
  • A választási kampányt mostantól maga Molnár Gyula vezeti, ő lesz az úgynevezett országos választási bizottság elnöke.

Botka azt állította, hogy az MSZP-t is behálózta a politikai maffia. Molnár erre azt mondta, az eddigiekben 94 százalékban egyetértett Botkával, 6 százalékban vita volt. Például erről is, mert Molnár szerint nem szabad a belső vitákat kivinni. „Sajnálom, hogy ezt a mondatot elmondta, tartalmáról őt kell megkérdezni.”

Nem mond le

Az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón többször elhangzott a kérdés, gondolkodott-e a lemondáson, miután hét hónappal a választások előtt a párt elvesztette kormányfőjelöltjét. A pártelnök világossá tette, hogy nem tervez ilyet, azt azonban nem tudta megmondani, várhatók-e további lemondások, mint például az MSZP alelnökéé, Ujhelyi Istváné, aki Botka távozása miatt kemény kritikával illette pártját. „Én kértem, hogy ne legyenek lemondások, de nem látok a jövőbe.” 

Taláb már másképp nyilatkozna, de a levelét megírta, ezt már nem lehet visszavonni – mondta Ujhelyi nyilatkozatáról Molnár, megjegyezve, hogy párt EP-képviselőjét továbbra is várják vissza a pártba, ahol szükség van a munkájára.

Botkát finoman kritizálta Molnár, amikor a kormányfőjelölt visszalépéséről beszélt. Szerinte a szegedi polgármesternek „tudnia kellett, hogy hazug, nemtelen támadások érhetik”, és hogy lesznek erők, „akik nehezítik majd munkája végzését” – azt nem mondta, hogy ezek az erők a párton belül lennének.

A pártelnök szerint nincs a NER-emberei befolyása alatt a párt, ha vannak problémák, azok az átlagosnál nem nagyobbak, ezért helyesebbnek tartotta volna, ha Botka nem így beszél ezekről visszalépésekor. Szerinte Botka döntése nem magyarázható a párton belüli helyzettel.

Ki lenne a kormányfő?

Az elnökségi ülés után sem Hiller István, sem Gőgös Zoltán nem kívánt nyilatkozni arról, hogy Botka visszalépése után ki lehet a kormányfőjelölt. Molnár Gyula azt mondta: „Tele van a fejem nevekkel” – de konkrétumokat nem mondott. Azt azonban jelezte, hogy külső, civil közös jelöltet el tudna képzelni. Ez azonban nem Lattmann Tamás volna. „Ő soha nem felelt meg erre a szerepre.”

Molnár példaként az alternatív köztársasági elnökjelölt, Majtényi László nevét hozta fel a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy nem konkrétan rá gondolt, csupán azt akarta ezzel kifejezni, hogy vannak olyan civilek, akikből lehet közös kormányfőjelölt.

Az immár jelölt nélküli párt a héten megkeresi a demokratikus ellenzék pártjait, hogy megvizsgálják az egyéni körzetekben a közös jelöltek indításának lehetőségét. Elmondása szerint a Fodor Gábor-féle liberálisok és a Demokratikus Koalíció sem zárkózott el a tárgyalástól.