Szombathely püspöke vendégül látná az Őcsényből kiutált menekülteket

2017.10.02. 11:22

Én szívesen vendégül látom néhány napra a gyerekcsapatot, akár itt a püspökségen

- mondta a Hvg.hu-nak Székely János szombathelyi megyéspüspök az Őcsényből kiutált menekültek menekültek hírére reagálva.

A megyéspüspök szerint fontos és helyes a saját, keresztény értékeken nyugvó kultúránk, társadalmunk védelme, ám épp így fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése. Úgy vélte, az is fontos, hogy a menekültek számára ne vesszen kárba az az idő, amit a hazájuktól távol töltenek, s a helyzet jobbra fordultával képesek legyenek visszatérni.

Székely Jánosnak nem ez az első ilyen felajánlása, még esztergomi segédpüspökként Fótról hívta meg a városba az ott élő, kísérő nélküli, kiskorú menedékkérőket.

Székely János
Székely János
Fotó: Szigetváry Zsolt

Hasonlóan nyilatkozott az ügyről vasárnap a váci püspök, aki közölte, hogy  szégyelli magát, hogy egyházi emberek se segítenek a menekülteken. Úgy vélte, az Őcsényben történtek jól mutatják a mai magyar társadalom állapotát, a közhangulatot, ami miatt ő nagyon szomorú. Sajnálja és tiszteli az őcsényi polgármestert, aki a faluban összecsapó indulatok miatt lemondott, és nem volt hajlandó statisztálni "ehhez az őrülethez".

A püspök külön kiemelte: az őcsényi panziós olyan embereket akart elszállásolni, akik a magyar államtól megkapták az oltalmazotti státuszt. Ennek kapcsán azt mondta: hasonló lehetőséget ő is ajánl,

de még senki nem jelentkezett. Gondolom, hogy azért, mert mit szól majd a szomszéd. És ez sajnos az egyházközségeinkre is vonatkozik. Szégyellem magam.

Pedig Beer Miklós nem lát más megoldást, mint példát adni, bebizonyítani, hogy lehet a menekültekkel is békében élni. 

Mint ismert, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek nem volt hajlandó nyilatkozni a témáról. Ő amint meghallotta Őcsény nevét, elfordult a Hír Tv kamerájától. Orbán Viktor kormányfő pedig az őcsényiek pártjára állt, mondván "nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket".

Az őcsényi eseményekről ezekben a cikkeinkben olvashat bővebben. A helyszínen készült videónkat pedig itt nézheti meg: