AZ MSZP döntött: saját miniszterelnök-jelölt nélkül akarja legyőzni Orbánt

friendshipended
2017.10.07. 15:49
Botka László lemondása után ült össze az MSZP választmánya, amely ügy döntött: nem állít a párt újabb szocialista kormányfőjelöltet. Tárgyalnak a többi ellenzéki párttal, és keresnek egy megfelelő civilt.

Választmányi ülést tartott szombaton az MSZP, amelynek sürgősen ki kellett találnia, hogy mit kezd a Botka László lemondása után kialakult helyzettel. Hétfőn ugyebár Botka bejelentette, hogy köszöni szépen, de nem folytatja, lemond a miniszterelnök-jelölti posztról.

Mindezt pedig azzal indokolta, hogy az ellenzéki oldalon, így az MSZP-ben szerinte nem a győzelemre játszanak, és a politikai maffia minden képzeletét felülmúlóan behálózta a pártját.

A zárt ülésen Hiller István választmányi elnök szerint "értelmes és kemény vita" zajlott, és a végén nem mondott le senki, nem lépett ki senki. Ezt a vitát persze majd megpróbáljuk későbbi cikkeinkben rekonstruálni, de a két oldal nagyjából azon vitatkozott, hogy az MSZP-nek egyedül kell folytatnia, vagy teljes összefogást kell kivívnia a baloldalon, és akár Gyurcsány Ferenccel is együtt kell működni.

A vita végén a többség az utóbbi mellett szavazott: tehát a minél szélesebb összefogásra. Így a választmány a következőkről döntött információnk szerint:

  • az MSZP tárgyalást kezd az összes "demokratikus ellenzéki párttal",
  • a Jobbikkal semmiképp sem működik együtt, mert "Horn Gyula pártja nem tárgyal szélsőséges erővel" - ezt Molnár Gyula pártelnök mondta a választmány szünetében.
  • Az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet.
  • Csak listavezetője lesz, de egyelőre még nem volt a listaállítás napirenden. (Az sem dőlt el, hogy saját vagy közös listája lesz-e a pártnak.)
  • Decemberben kampánynyitó kongresszust tart a párt, itt véglegesítik az egyéni jelöltek listáját és a pártlistát.
  • Hiller István választmányi elnök készíti elő a párt választási programját, amelyet november 18-án mutatnak be.
  • Október 23-án szeretnék bemutatni azt "a keretet", amely alkalmas lehet arra, hogy a demokratikus ellenzéki oldalt összerendezze és a kormányváltást megvalósítsa. - ezt Molnár Gyula fogalmazta meg így.
  • Az MSZP nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt tagja. Tehát sem Szél Bernadett, sem Karácsony Gergely mögé nem áll be.
  • Orbánt persze nagyon nehéz lesz kormányfőjelölt nélkül megszorongatni, így azért "dolgozunk, hogy legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelölt" - ígérte Molnár Gyula.

Hiller István a választmány szünetében célzott arra az aggodalomra, hogy beindulhat a miniszterelnök-jelölti casting. Így kijelentette, hogy személyi kérdésről csak a párt elnöke jogosult nyilatkozni. Hiller azt mondta, nem tudja ellenőrizni, hogy "több 10 ezer szocialista és újságírók füleibe sugdolózó jó akaró" milyen neveket mond, de csak annak van hitele, amit Molnár Gyula, Tóth Bertalan frakcióvezető vagy ő maga bejelent.

Az MSZP él, ne repkedjenek a keselyűk

Molnár Gyula azt mondta, hogy a szocialisták a héten látták, hogy "megpróbálnak keselyűk keringeni a test között, amelyről azt állítják, élettelen, de az MSZP él, és folytatja azt a munkát, amelyet Botka vezetésével elfogadott". "Vissza lehet térni a fészekbe, keselyűknek nem kell keringeni tovább" - mondta Molnár.

Vagyis Molnár szerint a "Tegyünk igazságot" program folytatódik, és a politikai stratégia nem változott. Pedig nyilván változik, ha egyéb pártokkal kell összehangolni a következő hónapokban a választási felkészülést.

2017. október 2., Budapest: Molnár Gyula MSZP-elnök sajtótájékoztatója, miután Botka László bejelentette hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől.
2017. október 2., Budapest: Molnár Gyula MSZP-elnök sajtótájékoztatója, miután Botka László bejelentette hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Molnár azt is mondta, hogy köszönetet mond Botka Lászlónak az eddigi munkájáért, és a vitában szóba jött az is, milyen okok vezettek a lemondásához. "Nyilvánvalóan volt belső bizonytalanság, helyes úton haladunk-e" - fogalmazott Molnár, de ennél többet nem mondott. Csupán csak kijelentette, hogy "visszautasítok minden olyan vádat, amely a NER részének tekinti az MSZP-t vagy más pártot". Vagyis Molnár lényegében visszautasította Botka László vádjait.

A nyitókép Mohai Balázs (MTI) 2017. szeptember 25-én készül fényképe felhasználásával készült. (Molnár Gyula és Botka László kezet fog "A demokratikus pártok együttműködéséről" címmel tartott sajtótájékoztatón.)