Szilárda
0 °C
6 °C

Csoda történt, a szobrok sírni kezdtek

DSC0017
2017.10.08. 09:36
A pásztói temetőben lévő kis templomban három hónapja sírni kezdett a Szűz Mária-szobor, aztán már kettő, és azóta sem hagyják abba. De miért most, és miért ott? Ajándék ez, vagy nagy bajban vagyunk? Átverés vagy valódi, emberi könnyek? És mit szól hozzá az egyház? Pásztóra mentünk, hogy jámbor válaszokat találjunk egy aberrált világban.

Tariné Horváth Piroska úgy csinált mindent június 25-én reggel is, mint a többi vasárnap. A sekrestyés kinyitotta a kápolnát, feltette az oltárra az este szépen kivasalt terítőt, és előkészített mindent a misére. Aztán egyszer csak ránézett a kis Mária-szoborra, és maga sem hitte el, mit lát:

a Madonnának szabályosan folytak lefelé a könnyei az arcán.

A kisírt szemű Szűzanya láttán Piroska is rögtön sírni kezdett, majd előkapta a mobilját, hogy lefényképezze a szobrot, és szaladt is a plébános úrhoz, hogy jöjjön, mert ilyen még nem volt: Pásztón, a kis temetőkerti templomban csoda történt.

Ez nem olyan csoda, ami három napig tart. Azóta már három hónap is eltelt, de a szobrok a plébánia szerint azóta is könnyeznek. Nem is egy szoborról van már szó ugyanis: a Rosa Mystica nevű kis kegyszobor után néhány nappal a Szentlélek Ispotály kápolnában lévő másik szobor, a Segítő Mária is könnyre fakadt. A hírről a plébánia gyorsan értesítette a Váci Egyházmegyét, de a Facebookon is közhírré tette a történteket.

A csoda híre pillanatok alatt terjedt a csodákra nyitott buzgóbb katolikus hívek között országszerte, és megindult a spontán zarándoklat Pásztóra. A helyiek szerint még Kanadából és Ausztráliából is jöttek. „Még motoros rendőrt is kellett állítani egy hétvégén, hogy irányítsa, annyian voltak” – meséli a pásztói gíroszos, amikor útbaigazítást kérünk a temető felé. Mire odaérünk, épp egy busznyi zalaegerszegi zarándokkal találkozunk, a mátraverebélyi kegyhelyről hazafelé ugranak be, hogy maguk nézzék meg, tényleg úgy van-e, ahogy beszélik a népek.

Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anyánk vagy! Most segíts meg, Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Ámen

Amikor a közös ima után mindenki sorban odajárul a két szoborhoz, a legtöbben fényképeznek, de aki hozott magával rózsafüzért, esetleg beszerzett a kegytárgyboltból egy kis Mária-szobrot, odaérinti, hogy hazavihessen valamit a csodából. Néhányan kendővel is megnézik, hátha fel lehet itatni némi nedvességet valóban.

Én nem éreztem, de az látszik, hogy nagyon csillog a szeme, és ki is van sírva, tiszta piros

– állapítja meg az egyik zarándok. Egy másik férfi, aki Pestről jött a családjával (a felesége hallott a dologról, ő mondta, meg kellene nézni), nem vette észre a csillogást. „Én mintha láttam volna valamit. Aki hinni akar, hiszi, aki nem, nem” – mondja egy volt egyházi gimnazista fiú. Ő amúgy egy ortodox ikont egyszer már látott könnyezni, most pedig a testvéreivel és a barátaival jött átszállásokkal a Dunakanyarból. „Megérte egész nap utazni?” „Hát egy szentmisére mindig érdemes elutazni.”

Ti papok vagytok, vagy mi?

– kapjuk a kocsmában, amikor kiderül, hogy nem a leánybúcsúra, hanem a Mária miatt jöttünk. „Nekem mindegy, mindenki abban hisz, amiben akar. Nekem amúgy is mindennap megjelenik a Madonna. A barátnőm Mária, Mária a neve.”

Az italboltban az értelmezői közösség leginkább az istentudja és a „sprével fújják a papok csillogósra, vagy az is lehet, hogy szilikonnal csinálják” verziói között ingadozik, de csak hallottak róla, ők nem nézték meg, mert minek. Abban viszont mindenki megegyezik, hogy Pásztóra bőven ráférne a csoda. A tejipar leépült, a lámpagyárnak most lett ugyan egy új üzeme, de ez önmagában kevés fény az éjszakában. „Pásztótól északra kezdődik a sötét zóna, ez a határ. Mi még valamivel jobban állunk, mint Nógrád többi része, de ne gondoljátok, hogy itt van valami.”

A könnyező képek és szobrok nem ismeretlenek a vallástörténetben, a beszámolók szerint leggyakrabban Szűz Mária szokott sírva fakadni. A világban talán a Siracusai Könnyező Madonna és a japán Akitai Miasszonyunk a legnevezetesebb, nálunk meg Máriapócs: a görögkatolikus búcsújáróhely egy először a XVII. században könnyező Mária-ikon miatt nemzeti kegyhely ma is.

Na de vajon miért sír most a Mária?

És miért éppen Pásztón?

Az biztos, hogy a bűneink miatt, ebben nagyjából minden kommentelő megegyezik.

12

Az esti mise előtt a templomajtóban egy helyi férfinak határozott véleménye van erről. „Hogyne sírna, aberrált világ ez. Dániában háromemeletes kutyabordélyházat építenek a perverzeknek, a Hajógyári-szigetről meg három teli teherautó viszi el a használt óvszereket a fesztivál után. Direkt teszik Nagyboldogasszony ünnepére a sátánisták, az se véletlen, hogy olyankor minden évben egy hétig esik.

Zokog értünk az Égi Édesanyánk. És ha az embernek az édesanyja sír, az azért már jelent valamit, nem?

Vannak persze kételkedők is. Ha van is valami, és nem direkt csalás az egész, szerintük biztos, hogy természetes magyarázata kell legyen annak. „Sokan jönnek, de elég vegyes. Van, aki nem is látja, hogy könnyezik. Vannak gonosz indíttatású emberek, akik még a zarándokoknak is el akarják magyarázni... A gonosz is működik, nem csak a kegyelem” – nyilatkozta róluk Piroska, a könnyeket először meglátó sekrestyés.

Amikor a máriapócsi ikon szeméből 1906-ban újra „tündöklő, ezüstös könnycseppek” hullottak, az ottani pap szerint sok értelmiségi „vad dühvel támadta és mistificatio-val vádolta az atyákat”, és mivel úgy gondolták, hogy „természetfeletti módon ez nem történhetett, mert a XX. században ilyet nemcsak állítani, de még gondolni is szégyen. Ez okból tartották magukat vissza annak megszemlélésétől.” A szkeptikusok most is leginkább a párát szokták mondani, mint természetes magyarázatot, amire a csodalátók azzal replikáznak, hogy akkor miért csak a szobrok szemgödrében csapódik le? Ráadásul itt két különböző korú és stílusú szoborról van szó. Bennük csak az a közös, hogy mindkettőt a közelmúltban restaurálták.

Az elsőnek könnyező kis Rosa Mystica-szobor maga is egy Mária-jelenésre utal. 1947 júniusában Olaszországban, Montichiari-ban egy ápolónőnek jelent meg a Szűzanya, aki Rosa Mysticának, Titkosértelmű Rózsának nevezte magát. A mellén három tőrt, majd ezek helyén három rózsát viselt. Utóbbiak az ima, engesztelés és vezeklés fontosságára, a tőrök a bűnös papokra utalnak a katolikus értelmezés szerint – ez az egy látomás ismert, amely a papok bűneiről szól.

A Rosa Mystica-szobor másolatát a mostani plébános hozta Pásztóra, és két másik környékbeli templomba is vitetett egyet-egyet. Zahar Béla a közelmúltban tért vissza plébánosként Pásztóra, fiatalkorában káplán volt itt, és nagyon próbálja elterjeszteni a Mária-tiszteletet. A csodás jelenésekre is van benne fogékonyság: Gyergyószentmiklósról, ahol 2008-tól öt éven keresztül könnyezett állítólag az ottani Istenanya-ikon, egy fiolában hozatott rózsaillatú könnyeket. És most ugyanez megtörténik az ő kis kápolnájában is, Pásztón.

„Én patakzó könnyeket nem láttam, csak nedvességet és csillogó szemeket, de hiszem, hogy valószínűleg csoda történt. Sok gonoszság és háborúskodás van a világban. Szűz Mária azt kéri tőlünk, hogy ebben az elromlott világban tökéletesedjünk és bűnbánatot tartsunk” – mondta nekünk a plébános mise után a sekrestyében.

Ha így van, nem lehet véletlen, hogy éppen itt és most történik mindez. A pásztói plébános úgy gondolja, ajándék ez, jel, hogy jó úton jár az egyházközség. Fontosak a történelmi előzmények is: idén van a centenáriuma az 1917-es fatimai jelenéseknek, és éppen 70 éves a Rosa Mystica is – hangsúlyozza. De a Mária-jelenéseknek és egyéb csodáknak Pásztó környéken is nagy hagyományuk van.

A közigazgatásilag ma már a városhoz tartozó Hasznoson 1947-ben ugyancsak különös dolgok történtek. Sánta Jánosné Csépe Klárának imádkozás közben megjelent Szűz Mária, és az egyszerű parasztasszonynak egy forrást mutatott az erdőben, amit ő meg is talált. Ennek a vizétől többen meggyógyultak: a hívek beszámolója szerint süketek nyerték vissza a hallásukat, vakok újra láttak. A falloskúti forrás híre éppen olyan gyorsan terjedt el akkor, mint most a könnyező Szűzé, pedig nem volt még Facebook sem: a szóbeszédből és a búcsúkban kapható vallásos ponyvákból mindenki megtudhatta, hogy kommunisták ide, kommunisták oda, a Mátrában csoda történt.

Fallóskutat még az ÁVH sem tudta lezárni a zarándokok elől, a mátrai erdőségben megbúvó forrást képtelenség volt folyamatosan őrizni. Miközben a közeli Mátraverebély-Szentkútról a kommunisták elüldözték a ferenceseket, a látomásos Klára asszonyt négy hónapos terhesen kényszerpszichiátria vitették, nem létező betegséget („extaticus religiosus víziók”) találtak ki neki, elektrosokkolták, altatókkal tömték, ön- és közveszélyesnek nyilvánították, évekig haza sem engedték. A sajtó haszonszerzési céllal vádolta, és még a pap is kiprédikálta, meg a kollaboráns püspök is próbálta ellehetetleníteni – a hasznosi jelenésekről könyvet író Majtényi György történésznek az egri érsekség még most sem enged hozzáférést az akkori iratokhoz.

Bár ellentmondásnak tűnhet, hogy a mátrai látomások éppen akkor sokasodtak meg, amikor kezdett kiépülni a kommunizmus, a jelenések máskülönben is nagy társadalmi kríziseknél szoktak megszaporodni. Csodára válságok idején lesz igazán szükség, mint mostanában is, még ha ez nem is mindig a történelmi egyházak keretei között történik: a közeli Szurdokpüspökinél például Kovács-Magyar András, üzletileg is sikeres táltos-guru építtette át a régi kutat néhány éve Istenanyánk szent kútjává”, mert szerinte Szűz Mária 28 ezer évvel ezelőtt éppen oda szállt le fényes madáralakban.

Amikor a népi vallásosság új erővel jelentkezik, a néprajzosok szerint a korábbi kultuszok és jelenések emlékezete megihletheti az újabb látomásokat is. Hogy csak ennyiről van-e szó, már túlmutat a szaktudományos illetékességen, az 1947-es hasznosi jelenésre mindenesetre a pásztói plébános is többször utal a könnyezés kapcsán. Visszatérő motívum a csodás gyógyulásoké is. „Azt mondják, az elmúlt hetekben történtek bizonyos váratlan testi gyógyulások Pásztón. Egy polipos nőnek már össze volt pakolva a csomagja, hogy megy a kórházba, de még eljött ide a könnyező Máriához, és meggyógyult. Egy mentálisan sérült beteg gyerekről is beszélnek, aki rendbe jött. Hogy így volt-e, személyesen nem ellenőriztem. De a templom helyén ispotály volt a középkorban.”

Néhányan azt mondják, ha élőben nem is látták egyértelműen a könnyek nyomait, utólag a fényképeken igenis becsillog valami. Mások szerint a csoda úgyis csak azzal történik meg, az látja meg, aki erre méltó, akinek Isten meghallgatja az imádságát. A népi vallásosság csodás jelenéseiről az egyházi vezetés  nagyon óvatosan szokott megnyilatkozni, Medjugorje ügyében a pápa („ezeknek a feltételezett jelenéseknek nincs nagy értékük”) például igencsak szkeptikus.

Vatikán nem ismeri el a csodát

A könnyező szobrok közül egy sincs, amelynél a Vatikán hivatalosan elismerte volna, hogy csoda történt. Ehhez nagyon alapos vizsgálat kellene, ilyesmit azonban Pásztón az elmúlt három hónapban nem indítottak.

Beer Miklós püspök, illetve a Váci Egyházmegye kiadott egy közleményt, melyben ugyan azt írják, érthető, hogy sokan állásfoglalásra várnak, de konkrét választ nem adnak arra, hogy mi történhetett. „Nem az a kérdés, hogy könnyek vannak-e a szobor arcán, hanem az, hogy miként válaszolunk az Úristen minden pillanatban megnyilvánuló szeretetére.” Ezt érdeklődésünkre az egyházmegye azzal egészítette ki, hogy „a csodálatos tünemények nem tartoznak hitünk lényegi tartalmához. Az igazi örömhír Jézus Krisztus áldozatvállalása és feltámadása.”

„Az egyház soha nem arról volt híres, hogy nagy gyorshajtók lennének” – mondja erre a plébános, de hivatalos vizsgálatot ő sem kért. Közben azt lehetett hallani, hogy ha volt is valami, a pásztói Mária könnyei már elapadtak. A plébánia azonban mindenkit megnyugtatott: ez csak álhír, nem kell mindennek felülni.

13