A kormány azt szeretné, ha nem küldhetnének a raboknak élelmet kintről

O5A6218
2017.10.10. 05:39

Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.

A hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, s abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak: például tisztálkodási és mosószereket, bizonyos élelmiszereket, dohánytermékeket, írószereket, zsebrádiót, karórát.

Ezután a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve élelmiszert, tisztálkodási szereket és dohányárut. Az elítélt kapcsolattartója ezeket a „tiltott” termékeket saját költségén megrendelheti a börtönboltban, vagyis a törvénymódosítás elfogadása után a hozzátartozók csak a börtönboltokban vásárolhatnak be a rács mögé került rokonnak, és ez beleszámít a havi egy csomagba. 

Az előterjesztés ráadásul azért is visszás a lap szerint, mert a szakutasítás szerint az élelmezési alapnorma napi 420 forint plusz áfa, ebből kell kihozni egy reggelit, egy ebédet és egy vacsorát.

Borítókép: Vizsgázó börtönőr-tanulók a Venyige utcai börtönben. Ajpek Orsi / Index