Egyedül hagyták Orbánt az egyházak az őcsényi véleményével

D KOS20171002012
2017.10.10. 09:26
Megkerestük a nagyobb magyar egyházakat, hogy állásfoglalást kérjünk tőlük az Őcsényben történtekkel kapcsolatban. A reformátusok, az evangélikusok és a zsidók is elítélték az őcsényi erőszakot, és aggodalmukat fejezték ki a társadalmat veszélyeztető gyűlölet miatt. Erdő Péter továbbra sem nyilvánul meg a kérdésben, míg a Nyíregyházi Katolikus Egyházmegye inkább nem kívánt állást foglalni.

Szeptember végén a Tolna megyei Őcsény lakói kiszúrták a kocsigumijait annak a panziósnak és a gyerekének, aki a hivatalosan a magyar állam oltalma alatt álló menekült gyerekeket akart volna nyaraltatni. A panzióst meg is fenyegették, a polgármester pedig a botrány miatt lemondott. Orbán Viktor a hírre reagálva azt mondta, hogy egyetért a menekültek ellen tiltakozó helyiekkel. 

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket

– jelentette ki a kormányfő. 

Amikor Erdő Pétert kérdezték az őcsényi eseményekről, ellépett a kamera elől, és azt mondta, nem tudja. Nem foglalt állást, ami azért is érdekes, mert Erdő Pétert 2013-ban még arra is esélyesnek tartották, hogy pápa legyen. Erdő Péter után két katolikus püspök, Beer Miklós és Székely János is közölte, hogy szívesen vendégül látná azokat a menekült gyerekeket, akik a helyiek tiltakozása miatt nem mehettek Őcsénybe.

Kíváncsiak voltunk a többi magyarországi nagy egyház álláspontjára is a témában. Azt kérdeztük tőlük, hogy 

  • befogadnának-e néhány napra az állam oltalma alatt álló menekülteket;
  • és általában mi az álláspontjuk az Őcsényben történtekkel kapcsolatban.

A református püspök szerint gátat kellene szabni a gyűlölködésnek

Megkerestük a Magyar Református Egyház négy egyházkerületét, kérdéseinkre Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke válaszolt. 

„Az egyház sajátos küldetéséből adódóan természetesen készek vagyunk a Magyarországon a nemzetközi jog és a magyar törvények szerint legálisan tartózkodó, rászoruló menekülteknek is segíteni, a felelős állami szervekkel együttműködve, ha ehhez a megfelelő szakmai hátteret biztosítani tudjuk. A Magyarországi Református Egyház több mint tíz éve folytat szolgálatot menekültek között, ennek irányítását jelenleg a Szeretetszolgálati Iroda menekültintegrációért felelős vezetője végzi” – írta Fekete Károly az Indexnek. 

Mély aggodalommal és szomorúsággal értesültem az Őcsényben történtekről. Közös felelősségünk, hogy gátat szabjunk a gyűlölködésnek és a társadalmunk békességét veszélyeztető folyamatoknak. Egyházunk, ahogy eddig is, ezután is a szeretet kultúrájának terjedéséért imádkozik és dolgozik

– tette hozzá a püspök. A református egyházvezető kiállása azért is figyelemre méltó, mert a kormány a napokban kötött átfogó megállapodást a református egyházzal. Egyébként Orbán Viktor is református

Mazsihisz: A gyűlölet kezelhetetlenül képes átterjedni egyik csoportról a másikra

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke azzal kezdte válaszát, hogy egyházuk 2015 óta következetes álláspontot képvisel menekülttémában. Szerintük alapvetően a menekültválság kezelése a kormányok és az Európai Unió felelőssége, ugyanakkor fontosnak tartják az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartását. 

„A gyűlöletkeltés minden formáját elfogadhatatlannak tartjuk, legyen szó zsidókról, keresztényekről, muszlimokról, romákról, melegekről, migránsokról vagy konkrét személyről” – írta Heisler András az Indexnek.

Álláspontunk szerint a gyűlölet természete hasonlatos a vírusok viselkedéséhez. Kezelhetetlenül gyorsan képes átterjedni az egyik kisebbségi csoportról a másikra, és lassan megbetegíti az egész társadalmat. Az őcsényi ügy világosan megmutatta, félelmeink nem alaptalanok, az indulatok könnyen kezelhetetlenné válnak

– írta Heisler.

A Mazsihisz vezetője szerint a „kiszolgáltatottak és segítőik elleni erőszak nem helyes, a félelmekből eredő indulatokat csillapítani kell minden rendelkezésre álló eszközzel”. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy egyházuk befogadná-e néhány napra a menekült gyerekeket, de hozzátette, hogy október 10-én beszélgetést szerveznek székházukban a Közel-Kelet konfliktusairól. Az eseményen több egyház képviselői is részt fognak venni. 

Az evangélikusok segítenek abban, hogy a menekültek beilleszkedjenek a társadalomba

„A konkrét üggyel kapcsolatban a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) nevében felhívom a figyelmet arra, hogy az Őcsényben üdültetni kívánt emberek a magyar hatóságok által elismert menekültstátuszban, legálisan tartózkodnak Magyarországon” – írta az Indexnek Gáncs Péter, a MEE elnök-püspöke. 

Az MEE természetesen kész néhány napra vendégül látni az Őcsénybe be nem engedett gyermekeket.

„Ezen túlmenően emlékeztetünk arra, hogy az MEE lehetőségeihez mérten saját eszközeivel, illetve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet keretein belül mindenkor igyekszik enyhíteni az ínséget szenvedők bajait, mert ez Krisztus tanításából fakadó kötelességünk” – tette hozzá a püspök. 

Gáncs szerint az egyházuk Diakóniai Szolgálata jelenleg is végez olyan tevékenységet, amely támogat az országban legálisan, menekültstátusszal rendelkező embereket, „hogy be tudjanak illeszkedni az őket befogadó közösségekben, és megtalálják a helyüket a magyar társadalomban”.

Orbán és a katolikus egyház is hallgatásba burkolózik 

A Magyar Katolikus Egyház Püspöki Konferenciához tartozó egyházmegyéket is megkerestük a kérdéseinkkel. 

Kérdésével kapcsolatban a Nyíregyházi Egyházmegye nem kíván állást foglalni.

– írták Nyíregyházáról.

A már idézett, a napokban a gyűlölet ellen petíciót indító Beer Miklós viszont azt válaszolta az Indexnek, hogy „egy keresztény embernek Jézus Krisztus tanítása – amit Ferenc pápa képvisel – az irányadó”. Azt is hozzátette, hogy aki bajban van és segítséget kér, azon segíteni kell a lehetőségeink szerint, ennek a módját kell mielőbb megtalálnunk”. 

A többi katolikus egyházmegyétől nem kaptuk választ, és Erdő Péter bíborostól sem, pedig kétszer is feltettük neki emailben a kérdéseinket. (Úgy tudjuk, a bíboros külföldön tartózkodik, és talán a hét második felében fog reagálni. Amennyiben válaszol, természetesen hírt adunk róla.) 

Havasi Bertalantól is megkérdezük, hogy Orbán Viktor továbbra is fenntartja-e az őcsényiek tiltakozásával kapcsolatos álláspontját. Megkérdeztük még: 

  • Azzal együtt is helyénvalónak tartja-e az őcsényiek fellépését, hogy a falu egyes lakói bűncselekményt követtek el, amikor magántulajdont rongáltak, illetve életveszélyesen megfenyegettek valakit?
  • Nem tartja-e aggályosnak, hogy Magyarország miniszterelnökeként nem elítéli, hanem támogatja azokat, akik a hatályos magyar törvények szerint bűncselekményt követtek el Őcsényben?

Öt nappal ezelőtt feltett kérdéseinkre azonban eddig nem kaptunk választ a miniszterelnök sajtófőnökétől. Amikor múlt héten megkérdeztük Lázár Jánostól, hogy szabad-e bűncselekményekkel tiltakozni, ha valaki nem akar menekültet a falujába, a miniszter nemmel felelt, egy másik kérdésre pedig azt mondta, hogy Orbán sem arra gondolt, hogy bárki is elkövethetne bűncselekményeket. Sajnos ezt továbbra sem tudjuk egyértelműen, mivel a miniszterelnök nem válaszolt a kérdéseinkre, és más fórumon sem ítélte el az őcsényi erőszakot. 

Borító és címlapkép: Koszticsák Szilárd / MTI/MTVA