Kerítéssel számolná fel a Hős utcai állapotokat az önkormányzat

2017.10.13. 19:51

Kerítést építene a kőbányai önkormányzat a Hős utcai gettó köré – tudta meg a Hír Tv Célpont című műsora.

A birtokukba került hivatali levélből az is kiderült, hogy a kerület vezetése közpénzből venné körbe a lakókat a hírhedt városrészben. A lakók szerint feleslegesen, hiszen a környéken amúgy is mindennek lába kél, ami vasból van. A kerítés is a MÉH-telepen fogja végezni – mondják. Kőbánya fideszes polgármestere nem reagált a műsor kérdéseire.

A Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség telepének tőszomszédságában jó ideje a nyomor és a drog uralkodik, elég veszélyes környék. Két háztömbben több mint 600-an laknak ott, ahol a legsúlyosabb a helyzet. Lassan három évtizede, hogy a mindenkori politikai magukra hagyta az ott élőket, a tizedik kerület vezetése azonban most tettekre szánta el magát.

abcug
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

A műsor szerint néhány éve még hat- hat és félmilliót kóstált itt egy lakás ára, de az árak az áldatlan állapotok miatt zuhannak. A Célpont információja szerint a problémás környék házait az önkormányzat lebontaná, az lakástulajdonosokat pedig 1-2 millió forinttal kártalanítaná.