A MÁV szerint lesz megoldás a cigány hős emléktáblájára

2017.10.19. 11:02

A MÁV szabályosan járt el Puczi Béla emléktáblája ügyében, de fontosnak tartja emlékének megőrzését - közölte a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója roma szervezetekkel csütörtökön, írja az MTI. De miről beszél Dávid Ilona?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, elég kellemetlen helyzetbe hozta a MÁV a Roma Büszkeség Napjának szervezőit, akik egy emléktáblát szerettek volna kihelyezni a Nyugati Pályaudvarra, de a vasúttársaság az utolsó pillanatban közölte, hogy nem lehet. Pedig az emléktábla már el is készült. A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület Puczi Béla marosváráshelyi cigány hősnek akart emléktáblát állítani.

Puczi egyike volt azoknak a marosvásárhelyi romáknak, akik az 1990-es marosvárárhelyi pogrom idején "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" kiáltással a magyarok segítségére siettek. Ezért Romániában elítélték és börtönbe zárták. Onnan szabadulva Magyarországra menekült, de itt se jutott neki jobb sors: román cigányként tekintettek rá, menekülttáborba zárták, és mire tíz évvel később megkapta az állampolgárságot, tönkrement az élete és az egészsége. Élete végén a Nyugati téren élt hajléktalanként, azzal keresett némi pénzt, hogy a parkolókban a kocsikra vigyázott, amíg 2009-ben meg nem halt.

A Roma Büszkeség Napja szervezői már a nyáron fölvették a kapcsolatot a MÁV-val azzal kapcsolatban, hogy szeretnének a Nyugatinál emléktáblát állítani. A vasúttársaság az Örökségvédelmi Hivatalhoz irányították a szervezőket, hogy szerezzék be a szükséges engedélyeket. Eközben a szervezők az Adjuk Össze oldalon pénzt gyűjtöttek az emléktáblára, amelyek Kállai András roma származású szobrászművész el is készített. Az engedélyeket beszerezték végül, majd három nappal a tervezett esemény előtt a MÁV azt írta, megvizsgálták a dolgot, és nem felel meg Puczi a MÁV kritériumainak, miszerint:

emléktáblát – a közforgalom számára megnyitott területekről látható módon – a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, maradandó értéket létrehozó személy, csoport emlékére lehet elhelyezni.

A MÁV elnök-vezérigazgatója most azt írta Sárközi Gábornak, a Roma Sajtóközpont Egyesület elnökének és Setét Jenőnek, az Idetartozunk Egyesület elnökének:

Biztosíthatom Önöket, hogy valamennyi munkatársammal együtt nagyra becsüljük és a magyarság szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk Puczi Béla erdélyi magyar cigány honfitársunk marosvásárhelyi események alatti helytállását és a magyarság érdekében végrehajtott hősies tetteit" 

A vasúttársaság vezetője kiemelte, hogy köszönet jár a roma szervezeteknek az erőfeszítésekért, amelyeket Puczi Béla emlékének ápolása érdekében kifejtettek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy kollégái a történtek során korrektül, a MÁV-csoport szabályainak megfelelően jártak el.

Az eseményekről csak akkor értesültem, amikor már elkerülhetetlen volt az ellentétek felszínre kerülése. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, mert amennyiben korábban hozzám fordulnak, találtunk volna megfelelő megoldást a felmerült problémára, mint ahogy reményeim szerint még most is meg tudjuk oldani a látszólagos ellentéteinket

- írta levelében Dávid Ilona és hozzátette:

a MÁV a megoldás érdekében felülvizsgálja szigorú szabályait és érdemi javaslatokkal megegyezésre törekszik.

"Bízom benne, hogy az emléktábla elhelyezésének vitás ügyét minden résztvevő érdekeinek megfelelően le fogjuk tudni zárni" - tette hozzá a MÁV vezetője.

Október 7-én, a roma büszkeség napján az emberi jogokért tartott demonstráción Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke közölte, hogy a Nyugati pályaudvar falára közadakozásból készített emléktáblát akartak elhelyezni Puczi Béla tiszteletére, aki azt a roma tömeget vezette 1990-ben, amely megmentette a marosvásárhelyi magyarokat a felbőszített román tömegtől, ám a MÁV azt nem engedélyezte.

Október 10-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla emléktábláját.