1956 nem történhetett volna meg a roma hősök nélkül

2017.10.23. 21:13

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn egy, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából tartott berlini megemlékezésen vett részt, ahol többek közt azt is kiemelte, hogy a romák is harcoltak a magyar szabadságért 1956-ban – írja az MTI.

1956 nem történhetett meg volna a pesti srácok nélkül, de a roma hősök nélkül sem.

– fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva azt, hogy ugyan a világtörténelmi eseményeket általában a nagy személyiségeken vagy a nagy politikai, gazdasági folyamatokon és háborúkon keresztül szokás megközelíteni, a kisemberek legalább ennyire fontosak.

Balog szerint a romák számára természetes volt, hogy kiállnak a szabadságért, amikor meghallották a forradalom legendás jelszavát, miszerint "Aki magyar, velünk tart!", hiszen tudták, hogy ez nekik is szól, mert egyszerre voltak magyarok és romák. Ezzel kapcsolatban kiemelte többek között a Cigány Karesz néven is ismert Strausz Károlyt, akinek csapata egészen november 11-ig kitartott, a budapesti szabadságharcosok közül ők tették le utolsóként a fegyvert.

Mint mondta, senki sem lehet szabad, ha szomszédja nem szabad, ha nem használhatja szülei nyelvét, ha megfosztják önazonosságától és történelmétől, ha szégyenkeznie kell bőrszíne miatt, ha nem ismerik el teljesítményét, ha környezete nem a közösség egyenjogú tagjaként tekint rá. Ez a mai, szabad Európában sem magától értetődő – tette hozzá.

Azért kell dolgozni, hogy erősödjék a magyar romák önképe és a róluk alkotott kép, de nem az áldozat vagy a vesztes önképe, hanem az aktív, cselekvő emberé, aki a saját kezébe veszi sorsa alakítását.

– emelte ki Balog, aki szerint az is fontos, hogy ezek az emberek büszkék legyenek a kettős identitásukra.

Az október 23-i megemlékezést a német főváros egyik legrangosabb belvárosi színházában, a Theater am Kurfürstendammban tartották, ahol bemutatták az első roma musicalként ismert Somnakaj című darabot is. Az eseményen egyébként több német politikus is felszólalt, akik a magyar szabadságharc jelentőségét, valamint a romákért történő kiállást is méltatták.